terrortámadás;New York;gázolásos merénylet;

FOTÓ: Don EMMERT / AFP

- Terrortámadás New Yorkban - Az Iszlám Állam híve lehet a merénylő

Gázolásos terrortámadás történt Manhattanben, egy biciklisek és futók által gyakran használt úton, a 2001. szeptember 11-i merénylet emlékhelye mellett. A New York-i rendőrség megerősítette, hogy összesen nyolc halottja és tizenkét sérültje van a támadásnak. A KKM nem tud magyar sérültről. Az 29 éves férfi - aki 2010-ben legálisan érkezett az Egyesült Államokba - az Iszlám Állam nevében követte el a merényletet, a rendőrök hasba lőtték, majd őrizetbe vették. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Azonosították a támadót

A 29 éves üzbég Szajfullo Szajpov követte el a 8 halálos áldozatot követelő New York-i terrortámadást - írta meg elsőként az ABC Action News. A floridai televízió szerint a férfi 2010-ben legálisan érkezett az Egyesült Államokba, az első hírek szerint kezdetben Ohio államban élt. A férfi egyik ismerőse azt mondta, Saipov egy ideig az ő házukban élt Cincinnatiben. „Mindig is dolgozott" - nyilatkozta a Cincinnati Enquirernek. „Nem járt bulizni, vagy ilyesmi. Csak pihenni járt haza, aztán ment is vissza dolgozni." 

Saipov 2013 márciusában feleségül vett egy üzbég nőt. Házassági anyakönyvi kivonatuk szerint mindketten taskenti születésűek. Ohio államban a férfi bejegyeztetett két vállalkozást is, az egyiket 2011-ben, a másikat 2013-ban teherautósofőrként, gépkocsivezetői engedélyét Florida államba állították ki - az amerikai közlekedési minisztérium adatbázisa szerint. 

Az AP úgy tudja, teherautó-, majd Uber-sofőrként dolgozott. A jogosítványát Florida államban adták ki, ide is van bejelentve, az NBC televízió értesülései szerint azonban a férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, és a helyi mecset rendszeres látogatója volt. A mecset 2006 óta - a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében - már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették. 

Az Uber, amely együttműködik a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) a merénylet nyomozásában, közölte, a társaság megvizsgálta Saipov tevékenységét a cégnél, és egyetlen olyan panaszt sem talált az utasoktól, amely a sofőr biztonságosságára utalt volna. A férfi átment a cég ellenőrzési mechanizmusán, mintegy 1400 alkalommal szállított utast. 

Volt azonban számos közlekedési kihágása. 2016 áprilisában letartóztatási parancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg azon a bírósági meghallgatáson, amelyen a teherautójának hibás fékjei miatt történt balesetet tárgyalták. Az ügyet végül pénzbüntetéssel megúszta. Saipov az első vizsgálatok szerint nincs jelen a közösségi médiában. A rendőrség már kedden kihallgatta őt a kórházban, még az előtt, hogy megműtötték, de nem közöltek részleteket esetleges vallomásából.

A CNN-nek nyilatkozó belügyi forrás szerint az Iszlám Állam propagandájának hatása alatt állhatott, de nincs jele annak, hogy közvetlen kapcsolatban állt volna a dzsihadista szervezettel.

Gyerekek is sérültek

Mint megírtuk, egy kisteherautó hajtott helyi idő szerint kedd délután három körül egy forgalmas bicikliútra New Yorkban. Az autó hátulról elgázolt több embert, majd továbbhajtott, és egy másik járműbe, egy iskolabuszba csapódott. Az ütközésben két felnőtt és két gyerek sérült meg. Az elkövető ezután kiszállt az autóból két fegyvernek látszó tárggyal, amikről később kiderült, hogy egy paintball-fegyver és egy légpisztoly volt. Nem sokkal később hasba lőtte egy közelben járőröző rendőr. A hatóságok őrizetbe vették a férfit.

Figyelem, az alábbi felvételek felkavaróak lehetnek!

A merénylőt kórházban kezelik, meg kellett műteni, de az állapota nem életveszélyes. Több elkövetőt egyelőre nem keresnek.

Az alábbi felvételt a Stuyvesant középiskola hallgatója készítette, amin valószínűleg az elkövető látható:

Öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között - közölte Argentína New York-i konzulátusa. A belga hatóságok jelentése szerint egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült a támadásban.

A történteket az FBI és a helyi rendőrség, az NYPD közösen vizsgálja, terrortámadásként kezelik a történteket - ezt Bill de Blasio, New York polgármestere jelentette be két órával a merénylet után.

A nyomozás folyamatban van, ezért a polgármester korábban azt kérte a város lakóitól, hogy legyenek óvatosak, különösen mivel Halloween éjszakáján sokan lehetnek az utcákon. Azt kérte, ha bármi gyanúsat észlel a lakosság, azonnal jelentse a rendőrségnek. A következő órákban és napokban megerősítik a rendőri jelenlétet a város utcáin. A Halloweenre tervezett nyilvános eseményeket ettől függetlenül megtartják, viszont sokkal több rendőrt küldenek majd biztosítani. 

A Daily Mail élő közvetítést adott a helyszínről:

Donald Trump amerikai elnök reagált Twitterén reagált a történtekre: "New Yorkban támadás történt, amit egy újabb beteg és veszélyes ember követett el. A hatóságok rajta vannak az ügyön" - írta. Ezt később azzal egészített ki: Amerika nem engedheti meg, hogy az Iszlám Állam visszatérjen vagy betörjön az országba, miután külföldön már sikerült legyőzni. "Elég volt!" - írta.

Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. "A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben" - írta az elnök.

 Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is. "Megszakad a szívem New Yorkért" - írta a first lady.

A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért "megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak". A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival. 

Nincs magyar sérült
Menczer Tamás, a KKM kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára kedden késő este közölte az MTI-vel, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak jelenleg nincs információja arról, hogy lenne magyar érintettje a gázolásos támadásnak. A közlemény szerint a New York-i főkonzulátus azonnal kapcsolatba lépett a helyi rendőrséggel és a kórházakkal, az ügyeleti telefonra eddig nem érkezett segélykérő hívás. "A Külgazdasági és Külügyminisztérium megdöbbenve értesült a New York-i terrortámadásról.
A terror ellen minden erővel harcolni kell, ártatlan emberek lemészárlása semmivel sem igazolható. Magyarország az Egyesült Államok mellett áll ezekben a nehéz órákban. Együttérzünk a gyászolókkal, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk" - írta a helyettes államtitkár.


Az Egyesült Államokban 2017 előtt legutóbb 2006-ban történt hasonló járműves támadás, amikor egy muszlim férfi egy terepjáróval gyalogosok közé hajtott Észak-Karolinában. Akkor kilencen sérültek meg, áldozata nem volt a támadásnak. Idén viszont nem ez az első ilyen eset: Charlottesville-ben is egy autós hajtott a tüntető tömegbe. Az elmúlt hét évben több mint húsz olyan támadás volt, ami halálos áldozattal járt. Ide tartozik az orlandói mészárlás, a San Bernardino-i lövöldözés, a Las Vegas-i támadás és a Boston Maratonon végrehajtott robbantásos merénylet is - emlékeztet az Index.

FOTÓ: Don EMMERT / AFP

FOTÓ: Don EMMERT / AFP

Őrizetbe vették kedden Kijevben Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Olekszandr nevű fiát az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) munkatársai - adta hírül több ukrán sajtóorgánum.