gyilkosság;Dunaújváros;

- Húsz év fegyházat kapott a dunaújvárosi gyilkos

Húsz év fegyházra ítélte kedden a Szekszárdi Törvényszék első fokon, nem jogerősen azt a férfit, akit az ügyészség azzal vádol, hogy 2016. februárban megölt egy idős férfit Dunaföldváron.

A törvényszék emberölés és magánlaksértés miatt mondta ki bűnösnek a 37 éves dunaföldvári férfit, és 17 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

A férfi 2016. február 17-én ittas állapotban, lopási szándékkal tört be a 78 éves férfi lakásába, és egy vermelő kapával fején és testén is többször megütötte. Az áldozat koponyasérülés miatt vesztette életét. A vádlott ezt követően értékek után kutatott a lakásban, de nem vitt magával semmit. Másnap maga tett bejelentést a rendőrségen.

A férfi az eljárás során végig tagadta az emberölés elkövetését, és azt állította, hogy társa, egy 44 éves dunaföldvári férfi - akivel aznap este együtt keresték fel az áldozat lakását - ölte meg az idős embert. A rendőrség a gyilkosság utáni napon a 44 éves férfit is őrizetbe vette, a térfigyelő kamerák felvételei azonban alátámasztották vallomását, miszerint nem járt a bűncselekmény helyszínén.

A bíróság a vádlottal szembeni bizonyítékként értékelte, hogy a vermelő kapán és a vádlott nadrágján megtalálták az idős ember vérét, amit genetikus szakértői vélemény is azonosított. A vádlott védője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az eszközön nem találták meg a férfi DNS-ét. Az ítélet tudomásul vételéhez az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Több mint 88 ezer doboz adózatlan cigarettát találtak Budapesten, egy bérelt raktárban kutyakekszes dobozokba rejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.