Mexikó ilyentájt zajjal és zörgő csontvázakkal ijeszti el a halált. Európai szemnek meghökkentően és néhol visszatetszően. Sírok állnak a központi tereken, halotti oltárok a főútvonalak mellett - éjszakánként pedig gyertyafényes dalolástól hangosak a temetők.
Október vége felé már a hivatalok előtt is arra figyelmeztetnek a dekorációk, hogy az ügyintézés helyett most a sütés-főzés, faragás ideje jött el. A felkészülésé az ünnepre.
Mexikóban úgy emlékeznek a halottakra, hogy bevonják őket a család és a közösség életébe - sok nevetéssel, vidám felvonulással, élénk színű dekorációkkal és az elhunyt kedvenc ételeivel. A cukorból kiöntött színes halálfej azokra a szegény időkre emlékeztet, amikor a mexikói parasztnak szinte semmije nem volt a megtermelt cukron kívül. De nagyon fogy ilyenkor a marcipánból készült koporsó és a cukros halotti kenyér is.
A La Catrina, a halál jelképe ilyenkor millió formában kel életre - mindig szigorúan női alakban. A városok központi helyeit halotti oltárok foglalják el: az elhunyt, aki ilyenkor a hiedelem szerint előjön és szed magának a kedvenc ételeiből és édességeiből, a megszokott napi alkoholadagját is megtalálja a képével és virágokkal ékesített többemeletes oltáron.
Aki pedig nem akar a főtéren ünnepelni, az elmegy a temetőbe: egész családok érkeznek a sírokhoz ételekkel, italokkal és zeneszerszámokkal megrakodva, hogy a gyertyafénynél átmulassák az éjszakát elhunyt szeretteikkel.