A hatóság és egyben a médiatanács elnöke az Országgyűlés kulturális bizottságában szerdán azzal igyekezett kivágni magát, hogy a visszaszorulóban lévő írott sajtónak az országos eléréshez képest töredék az olvasószáma, a megyei lapok piaca éppen ezért más megítélés alá esik, mint a Central és az RTL összefonódása, amely esetben a cél a teljes országos elérés lett volna.
Még szeptemberben derült ki, hogy Andy Vajna tulajdonába került a Lapcom Zrt. is, amelynek olyan médiatermékek vannak a birtokában, mint a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld. A múlt héten megkezdődtek a cégnél a vezetőváltások: mindhárom említett lap főszerkesztőjét eltávolították – jogilag közös megegyezéssel távoztak. A filmbiztosként, producerként, kaszinómágnásként ismert Vajna már birtokolja a TV2-őt és a Rádió 1-et is, így médiaportfóliója lényegében megkerülhetetlen. Eközben ma már hivatalosan is Mészáros Lőrincé a fél magyar lappiac a Mediaworks Zrt-n keresztül, amely például a vidéki napilapok túlnyomó többségét birtokolja, ahogyan a Nemzeti Sportot, a Bravót és a Világgazdaságot is, továbbá ide tartozott a tavaly ősszel kivégzett Népszabadság is.
Ráadásul a megyei lappiaccal is a teljes országos lefedettség – milliós olvasói bázissal – került egy, illetve két kormányközeli stróman kezébe, miközben Vajna és Mészáros médiaportfóliói egyenként is olyan nagyra duzzadtak, hogy egy normál médiakörnyezetben is piactorzító hatással bírhatnának – mutatott rá Polyák Gábor. A Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint Karas Mónika érvelése már csak sem állja meg a helyét, mert zavarában olyan indokot kapott elő, amely fel sem merült alig néhány éve, amikor az Axel Springer és a Ringier akart volna egyesülni. 2010-ben a kormányoldal – a médiahatóságon keresztül – épp a politikai befolyásolóerőre hivatkozva megakadályozta az Axel és a Ringier fúzióját, ám amikor 2014-ben a két cég eladta a nagy részben politikai lapokat tartalmazó portfólióját a Heinrich Pecina fémjelezte VCP Capital Partnersnek, azonnal minden akadály elhárult a fúzió elől. Ezután pedig megalakult az a Mediaworks, amit a Népszabadság bezáratása után gyorsan el is adtak Mészárosnak, ebben az esetben pedig még szakhatósági vizsgálatot sem végeztek.
Mindez Polyák szerint jól mutatja, miként befolyásolja a kiegyensúlyozott médiapiaci környezetet a politikai hatalom. A hatóság hivatott ugyanis elbírálni minden médiapiaci üzletet az alapján, hogy az akvizíciók mennyire torzítják a piacot vagy éppen az állampolgárok sokszínű tájékozódását. Ez a gyakorlatban annyit tesz: az NMHH elnöksége, azaz négy plusz egy Fidesz által beválasztott ember külső kontroll és lényegi rálátás nélkül dönthet a magyar médiapiac alakulásáról. A döntéseket ráadásul rendre elrejtik a nyilvánosság elől, a jogorvoslati út így még korlátozottabb.
A határozatokat ugyanis csak bíróság bírálhatja, azaz bírálhatná felül, ám Polyák szerint a hatóság "teljesen beletunyulhatott" abba, hogy alig akad valaki, aki a jogérvényesítés ezen eszközével él. Pedig amikor mégis perre kerül a sor, a jogilag megalapozatlan, látványosan részrehajló határozatok rendre elbuknak az igazságszolgáltatás szűrőjén. Ha viszont nincs bíróság, az NMHH döntései és politikai "teljesítménye" következmények nélkül marad. Polyák kérdésünkre egyetértett azzal, hogy így kebelezhette be zavartalanul a teljes magyar megyei lappiacot a kormányoldal strómanköre, sőt hozzátette azt is: a Népszabadság megszűnéséhez is egyértelműen a médiahatóság döntései vezettek, magyarán ez az elvileg állami szervezet hosszú távon, akár évtizedekre, s jóvátehetetlenül befolyásolta a magyar sajtópiac sorsát.
