Tegnap hivatalosan is megkezdődtek az osztrák koalíciós tárgyalások a konzervatív néppárt és a szélsőjobboldali szabadságpárt között. Míg az új kabinet megalakításával megbízott Sebastian Kurz tárgyalócsapatában a hozzá legközelebb álló politikusok kaptak helyet, az FPÖ elnöke, Hein-Christian Strache a párt legfőbb ideológusait bízta meg az egyeztetésekkel.
Bár az ifjú Kurz igen hamar eldöntötte, beveszi a szélsőjobboldalt a kormányába, kissé idealisztikusnak tűnnek a koalíciós együttműködésről alkotott elképzelései. A még hivatalban lévő külügyminiszter ugyanis olyan kabinetet képzel el, amelyben minden az ő elképzelései szerint alakul: egyértelműen Európa-párti kormányt akar, mindezt azonban egy olyan politikai erővel, amely nem is annyira régen még az Unióból való kilépéssel is kacérkodott. Strache ugyan valóban visszavett a legvadabb elképzeléseiből, de még mindig nagy kérdőjel, mit is akar. Menekültpolitikájában a visegrádi országokat tartja mintának, s bár Kurz is szigorítana a bevándorláspolitikán, nem engedheti meg magának, hogy az EU fontos nettó befizetőjeként lepaktáljon az amúgy is széthúzó V4-ekkel.
Kurz idealizmusát bizonyítja az is: amint közzétette a koalíció megkötéséről alkotott derűlátó elképzeléseit, máris szembesülnie kellett egy gonddal. Míg ő maga azt ígérte, karácsony előtt létrejön az új kabinet, az FPÖ közölte, ők nem sietnek annyira. Ezzel nyilvánvalóan nyomás alá akarják helyezni az ÖVP elnökét. Amikor az 1999 októberében megrendezett választás után szintén e két párt kezdett megbeszéléseket, 124 napig egyeztettek a tárcákról, ami a második leghosszabb koalíciós tárgyalás volt Ausztria történetében.
A szélsőjobb szerepvállalása egy európai kormányban mindenképpen aggasztó fejlemény. Most Kurzon a sor, hogy bizonyítsa: képes szót érteni a szélsőjobboldallal, s kezesbáránnyá varázsolni az FPÖ-t. Nem lesz könnyű.