kereskedelem;FAO;banántermelés;

Fotó: AFP/Issouf Sanogo

- Harc a banánért

Gomba tizedeli a világ kedvenc gyümölcstermelését, komoly károkat okozva a kereskedőknek és a 400 millió termelőnek, akiknek a megélhetését adja.

A FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) 98 millió dolláros programmal száll szembe a banánt megtámadó Fusarium betegségével, a termelők megélhetését is védve.

Az új TR4 törzset először Délkelet-Ázsiában azonosították a ’90-es években, és azóta 10 ország 19 területén bukkant fel, köztük a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában és Mozambikban. A most indított ötéves program 67 országot fed le, és fő célja, hogy megállítsa a további terjedést és kezelje a már kialakult fertőzést.

Nemzetközi összefogás hiányában szakértők szerint 2040-ig akár 1,6 millió hektár banánültetvényt is elérhet a fertőzés – avagy a teljes banántermelés hatodát, 10 milliárd dollár éves értékben. A program révén az érintett területek akár 40 százalékkal is csökkenthetők. A még nem fertőzött területekre módszereket dolgoznak ki a vizsgálathoz, felismeréshez és a gyors válaszhoz.

A betegség igen alattomos, akár évekig is életben maradhat a talajban, és könnyen terjed fertőzött eszközök, víz, lábbelik vagy járművek segítségével. A fertőzött növény levelei elsárgulnak, elvesztik tartásukat és mintegy szoknyát képezve vonják be a növény törzsét.

A földkerekség legkedveltebb banánfajtája évtizedek óta a Cavendish-hibrid. Napjainkban a világ banántermesztésének több mint 90 százalékát, ez adja. Ez a változat akkor került előtérbe, amikor rohamosan terjedni kezdett egy gombabetegség, a Panama-kór. A növények gyökerét megtámadó fertőzés azért jelentett különös veszélyt a világ banántermesztésére, mert a banánt nem magról, hanem ivartalanul szaporítják. Valójában tehát minden tő klónnak tekinthető, s így gyakorlatilag nincs genetikai változatosság az állományban. Emiatt egyrészt a természetes védettség sem tud kialakulni, másrészt pedig a tősarjakkal, amelyekkel szaporítják a banánt, a gazdák tovább is terjesztik a fertőzést.

Újabb kibertámadás érte kedden Ukrajnát, ezúttal az ország déli részén lévő Odessza repülőterének információs rendszere és a kijevi metró kapcsolat nélküli bankkártyákkal való fizetést lehetővé tevő szolgáltatása bénult meg.