Noha gyakran éri az a vád a rajz- és animációs filmek készítőit, hogy agresszióra nevelik a gyerekeket, az utóbbi években úgy tűnik, épp a mesefigurák azok, akik segíthetnek fontos üzeneteket eljuttatni a gyerekekhez. Hazánkban nemrég indított közös kampányt a Cartoon Network, az Új Nemzedék Központ és az UNICEF. Az Aki ver, az nem haver elnevezésű kampány a gyerekek egymással szembeni erőszakos viselkedését hivatott csökkenteni. A program kiindulópontja az az ijesztő adat, hogy idehaza minden második gyerek tapasztalta már a saját bőrén, mi az a „bullying”. Magyar kifejezés nemigen létezik a szóra, a legközelebb talán a kortársbántalmazás áll hozzá, amelynek definíciója így hangzik: egy tanulót egy vagy több diák ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedetnek tesz ki, vagyis szándékosan sérülést és diszkomfortérzést okoz neki.
Első látásra ez evidenciának tűnhet, az utóbbi évek kutatásai azonban azt mutatják, hogy gyakorlatilag a nulláról kell kezdeni az oktatást. És nem csak a gyerekeknél: a Sárosdi Lilla-ügy és a Weinstein-botrány hozadékaként az is felszínre került, hogy a gyermekek mellett a felnőttek sincsenek tisztában a bántalmazás fogalmával és határaival.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2015-ben átfogó, reprezentatív felmérést végzett a magyar általános iskolák ötödik-nyolcadik, a hatosztályos gimnáziumok első két, a nyolcosztályos gimnáziumok első négy évfolyamában. A vizsgálat legfontosabb tanulsága, hogy a bántalmazás természetét nem lehet egyszerű kérdésekkel feltérképezni. Egyértelműen látszott ugyanis, hogy a kérdezők sokkal pontatlanabb eredményt kapnak, ha a bántalmazást egyetlen kérdéssel mérik. Az ilyen vizsgálat során a tanárok és a diákok bántalmazásészlelése nem mutat jelentős különbségeket, de ha a különféle bántalmazástípusokra külön-külön kérdeznek rá, a pedagógusok észlelése elmarad a tanulókétól. Az egy kérdésen alapuló vizsgálat rendre alacsonyabb bántalmazottságot mutat. A felmérés során kiderült, hogy az egyes évfolyamok között gyakorlatilag nincs érzékelhető különbség, ugyanakkor az egykérdéses módszer érdekes megállapítása, hogy az idősebb diákok körében a sohasem bántalmazott tanulók arányának jelentős csökkentését mutatta. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a bántalmazottak aránya alacsonyabb, mint az általános iskolákban.
A bántalmazás rendkívül sokféle lehet. Léteznek fizikai formái, mint például a verés, a megütés, a piszkálás, a lökdösés, a kényszerítés, a fogdosás, illetve a személyes tárgyak, pénz elvétele. Vannak közösségi, verbális jellegű agressziós formák: ilyen a kirekesztés, a beszólás, a lejáratás a tanár előtt, a rosszindulatú pletyka terjesztése, a hazugság és a megalázás más diákok előtt. Emellett megkülönböztetünk virtuális bántalmazást is, amilyen a bántalmazottra nézvést megalázó videó megosztása, a posztolás, hamis üzenet küldése. Hogy a kommentekben és privát üzenetekben küldött sértések, szándékosan bántó vagy megalázó tartalom miért nem képezte a vizsgálat tárgyát, az indokolt kérdés – elég néhány percig kutakodni a közösségi oldalakon, hogy döbbenetes rosszindulattal szembesüljünk a tizenévesek posztjai alatt.
A magyar diákok eredményeiből az látszik: a verbális bántalmazás a legkönnyebben felismerhető számukra, a fizikai erőszak a második a sorban, a virtuális erőszakkal viszont nemigen tudnak mit kezdeni. Az UNICEF 2014-es adatai alapján a magyar gyerekek fele nem érzi biztonságos közegnek az internetet. Az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet adatai szerint a tanárok és a diákok egészen másként ítélik meg a bántalmazástípusok súlyosságát: a pedagógusok azt is komoly problémának látják, amire a diákok többnyire legyintenek – és ezzel nyilván nem a gyerekek járnak közelebb az igazsághoz. Kérdés persze, mi a helyzet a tanárok előtt rejtve maradó agresszióval – a gyermek szemtanúk egyharmada például nem tesz semmit, ha bántalmazást lát.
Roppant tanulságos az UNICEF 2014-es 1191 gyermek részvételével végzett felmérése is, amely során kiderült: noha Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekek ellen elkövetett erőszak minden formájával szemben, a válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon, vagy az, ha megütik, nem számít erőszaknak. Nem nehéz arra következtetni ebből, hogy a felnőttek között is hasonló arányban vannak, akik szerint a testi fenyítés vagy a verbális abúzus teljesen normális. Csoda, ha a gyerekek közül csupán minden harmadik van tisztában azzal, hogy léteznek a felnőttekéitől eltérő jogai?
A gyerekek kétharmada azzal sincs tisztában, hogy az is bántalmazásnak minősül, ha egy másik gyerek megüti. A gyerekek elleni szexuálisabúzus-esetek kapcsán minduntalan rá kell jönnünk: azt a legalapvetőbb tudást sem adjuk át a gyerekek többségének, hogy a saját testük fölött csak ők rendelkezhetnek, sem kortársaik, sem egy másik felnőtt nem érhet bizonyos testrészeikhez, ha ők azt nem engedték meg. A Cartoon Network kampányának elsődleges célja épp ezért az edukáció. Az Aki ver, az nem haver kampány két arca Tóth Gabi és Molnár Ferenc Caramel.
A kilencvenes évek „fiús”, agresszív mesedömpingje után a rajzfilmkészítők tudatosan javítottak. Egyre több nő dolgozik az animációsfilm-gyártásban, s részben emiatt, részben a társadalmi változások okán szaporodnak az okosan szórakoztató, a sztereotípiákkal szembemenő sorozatok. Nagyon jó visszajelzéseket kapott például a Cartoon Network Pindur Pandúrok remake-je, amelyet kifejezetten a kislányok megerősítésére alakítottak át: a három főszereplő megmutatja, hogy a kicsi és törékeny lányok is nagy dolgokat vihetnek végbe. Más filmstúdiók kevésbé szofisztikáltan – és kifejezetten felnőtteknek címzett mesékkel – küzdenek a társadalmi visszásságok ellen: a South Park sorozatból készült legújabb számítógépes játék egyik pályáján például gyermekbántalmazó papok megverésével lehet továbbjutni.
Hogy láthatóvá váljanak
Tove Jansson rajzfilmfiguráit, a múminokat idehaza is sokan kedvelik, a kilencvenes években Magyarországon is vetítették a finnországi svéd írónő grafikáiból és könyveiből készült rajzfilmsorozatot. Az örökség kezelői mindig is nagyon odafigyeltek arra, hogy kizárólag átgondolt kezdeményezésekhez adják oda a jogokat: a múminok többnyire környezettudatos textileken, etikus gazdálkodásból származó élelmiszereken és újrafelhasznált alapanyagokon láthatók viszont. Most egy nemzetközi kampányban tűnnek fel a jól ismert figurák, felidézve Jansson egyik legismertebb novelláját.
A láthatatlan kisgyerek (magyarul is megjelent 1989-ben, Szakonyi Csilla remek fordításában) egy kislányról szól, aki nem mer kiállni magáért, amikor bántják, s ezért láthatatlanná válik. Amint a múminok szerető társaságába kerül, részben ismét látható lesz, ám az arca csak akkor tűnik fel, amikor játék közben kiáll magáért és társaiért. A tanulságos történet most egy jótékonysági kiadványban jelenik meg egy másik Jansson-novellával, s a könyvek eladásából származó bevételből az Oxfam nevű civil szervezeteket tömörítő nemzetközi csoport leánygyermekeket és nőket támogat.
„Finnország mindig is élen járt a nők jogaiért folytatott küzdelemben: 1906-tól például szavazati joguk van a nőknek. Tove Jansson pedig remek példakép a kislányok számára, hiszen erős és önálló nő volt, aki úgy élte az életét, ahogyan az neki tetszett – mondja Sofia Jansson, az írónő unokahúga, a kampány egyik megálmodója. A kampány arra tanítja a kislányokat és a nőket, hogy ne tűrjenek csendben, álljanak ki magukért és a jogaikért.
116 111 – A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-vonala a gyerekek számára
