A történetekben sok a közös: A Sárosdi Lilla kivételével egyaránt névtelenséget kérő nyilatkozók mind fiatal, 18-23 éves lányok voltak, amikor Marton László megkörnyékezte őket. Többségük olyan helyzetben volt, hogy Marton tudott ígérni nekik valamit, vagy kifejezetten az ő jóindulatától függött a karrierjük. De többeket befolyásolt a tekintélyes művész és a Vígszínház, mint intézmény iránt érzett tisztelet is.
A módszerek között szintén sok az átfedés: a hatalmi helyzetben lévő rendező lelkes, ám tapasztalatlan lányokat invitál a próbáira. A nézőtéren melléjük telepszik, beülteti őket a kocsijába, elmennek egy elhagyatott helyre - sok esetben a budai hegyekbe -, vagy csak elhívja őket fagyizni.
1. A 444-en leírt első történt 50 évvel ezelőtt történt. „Balettintézeti növendék voltam, valahol 16 és 18 év között. Szegeden, a Szabadtéri Játékokon vettünk részt egy kisebb gárdával. Amire emlékszem, az a vacsora, ahova engem Marton László elhívott. Amikor meghallottam, micsoda névsor hivatalos oda, majdnem elájultam, mert az asztalunknál hemzsegtek a Kossuth-díjasok. Igen szép lány voltam, de rendkívül naiv és éretlen. Megtisztelve éreztem magam. Az első intő jel az volt, aminek a megalázó voltát csak jóval később fogtam fel, hogy bár Marton mindenkinek bemutatott, végig Pontyikának hívott. Érti? Mint a pontyot, amit kihalászott magának! Ennyi idő után is talpig elvörösödök, ha erre gondolok.”
Amikor Marton hazakísérte a lányt, megfogta a kezét, és a sliccéhez húzta. Elkapta a kezét, de újra odahúzta. A lány sokkos állapotba került, mire feleszmélt, kikapta a kezét és berohant a kollégiumba. Nem lett folytatása, de a hölgy most azt mondja, hogy ez így is „maradandó emlék”, amit a megalázottság és a szégyen miatt nem tudott megosztani: "nem meséltem el senkinek sem. Amikor elhangzott Lilla videójában a név, újra rám borult az egész. Ez nem udvarlás volt. Egy férfi akart halászni egy nőt".
2. A nyolcvanas évek közepén egy 21 éves egyetemista interjút készített a Vígszínházban. „Odajött hozzám Marton, és azt mondta, járhatok próbákra. (...) Szünetben sokszor a Vörösmarty téren „sétáltatott”, így nem látta senki a színházból, hogyan „elemeztük” a rendezését. A premier estéjén maga mellé ültetett a lépcsőre, megfogta a kezem. Amikor lement a fény, a kezemet ráhelyezte a nemi szervére, szorította rá."
Ez az a történet, ami a Hír TV Alinda című műsorában is elhangzott, azzal kiegészítve, hogy amikor a lány újra járni kezdett a színházba, Marton a kulcsra zárható helyiségbe vitte őt, ahonnan zavartalanul tudta nézni az előadást. Itt húzta oda a fejét a nemi szervéhez. "Orális szexről beszélhetünk, igen. Neki ez okozott valami perverz örömöt, hogy ott volt egy kiszolgáltatott lány, aki valamit csinált vele, miközben ő nézheti a saját rendezését."
Sok évvel később már ismert szakemberként tért vissza a Vígszínházba, külsősként dolgozott ott többször. Néha próbálta figyelmeztetni az érintettnek vélt fiatal lányokat, de azt látta rajtuk, hogy az aggódását féltékenységnek értelmezik. Marton jó ideig semmi jelét nem adta, hogy tudná, kicsoda, és nem is próbálkozott semmivel. Egy bemutató előtt azonban a rendező megkérte, hogy üljön oda mellé a lépcsőre. Ekkor Marton odaszólt neki mosolyogva: emlékszem rád. Tudom, hogy ki vagy.
3. A 80-as évek elején, 19 éves korában kezdett el feljárni vidékről a vígszínházi próbákra. Marton nagyon szívélyes volt, „meghívott egy kólára vagy egy fagyira”, aztán egy idő után valahogy rendre úgy alakult, hogy kettesben maradtak egy kocsiban, vagy éppen egy szállodai szobában, ahová pedig többen mentek be. „Erővel rányomta a fejemet a nemi szervére. Én nem voltam annyira karakán, mint a Lilla. Még csak nem is húztam el a fejemet. Hagytam, hogy megtörténjen. Rosszul esett, amit csinált, de másokkal ellentétben engem nem traumatizált. Talán azért nem, mert rettenetesen naiv voltam, és azt hittem, ilyenek a férfiak, ilyen egy viszony. Benéztem.” Akkori önmagát nehéz családi háttérrel rendelkező, gyenge akaratú lánynak tartja, akit könnyű volt kihasználni. Elmondása szerint néhány alkalom volt, amikor Marton orális szexet kezdeményezett, egy alkalommal pedig le is feküdtek egymással.
4. Sárosdi Lilla története is hasonlóan kezdődött, mint az előző kettő. Latinovits-rajongóként, 18 évesen ment be a Vígszínházba, ahol Marton kiszúrta, és biztatta, hogy jöjjön a próbáira. Amikor először beült a kocsijába, minden átmenet nélkül rákérdezett: szoktál arra gondolni, hogy több fiúval szeretkezel? (...) Aztán elhívott az aznap esti próbára is. A próba alatt leült mellé egy férfi, ugyanaz, akivel később a kocsiban találkozott. „Elkezdett Martonról mesélni, hogy milyen nehéz volt a fiatalkora, hogy ő tartotta el az anyját és hogy mennyit dolgozott ezért valami gyárban, de lám, mára idáig jutott. Mire Marton odabökte nekem, hogy na, menjünk, én már úgy éreztem, igazi hőssel állok szemben, és boldog lehetek, ha hozzám szól. A történet folytatása már ismert, Sárosdi vallomását ide kattintva olvashatja el!
5. Az akkoriban egy másik színházban dolgozó nő nem tudja, hol figyelt fel rá a rendező, mindenesetre a színház művészeti titkárán keresztül behívatta magához. Nem igazán értette, mi dolguk lenne nekik egymással, de azért megjelent Marton irodájában. „Nyájasan felkínálta a lehetőséget, hogy segít elhelyezkedni egy másik színháznál. Azt válaszoltam, hogy köszönöm, de nekem tökéletesen megfelel a mostani munkahelyem. Miközben bizalmaskodva győzködött, egyre közelebb és közelebb jött hozzám. Amikor megértettem, miről szól ez az egész, megköszöntem a felajánlást és távoztam.” Hangsúlyozza, hogy másokkal ellentétben ő soha nem volt alárendeltségi viszonyban Martonnal, így az kényszeríteni sem tudta semmire. „Úgyhogy én mosolyogva, sőt kicsit szánakozva jöttem ki tőle.” Mivel nem viselte meg annyira az eset, ezért másokkal ellentétben rögtön tudott mesélni róla. Kicsivel később az akkori párjával egy rendezvényen odaléptek Martonhoz, mert kíváncsiak voltak, hogyan reagál. A barátja úgy tett, mintha be akarná mutatni neki, de a nő közbevágott, hogy ők már találkoztak. Marton zavartan bólogatott.
6. „Rajongtam a Vígszínházért. Elraktam újságokat, kivágtam fotókat, megvettem a plakátokat és egy bársonykötéses könyvet is a színházról. Egy világ omlott össze bennem, amikor ez megtörtént” – meséli a nő, aki akkor, a kétezres évek közepén 18-19 éves volt. Színésznő akart lenni. Esténként úgy aludt el, hogy a Vígszínház színpadára képzelte magát.
„Elmentem minden nyílt napra is, és az egyik ilyenen ismerkedtem meg Martonnal. Úgy néztem fel rá, mint aki ennek a hatalmas birodalomnak a császára. Azt mondta nekem, hogy elmehetnék egy próbára. Valamelyik hátsó sorban ültem le, de rémlik, hogy még ott is mászkáltak emberek. Marton leült a jobbomra, és egy idő után elkezdte fogdosni a combomat. Egyre feljebb és feljebb csúsztatta a kezét. Teljesen lemerevedtem, nem értettem, mi történik. Onnantól kezdve azt vártam, hogy vége legyen a próbának, felállhassak és elmehessek. A próbaszünetben elköszöntem, ő pedig azt mondta, hogy hamarosan utazik külföldre, kísérjem el oda.”
Nem kísérte, és nem is kereste ezután. Később többször találkozott Martonnal, aki ilyenkor „úgy tett, mintha nem tudná, ki vagyok”. Nemrég megvette a könyvét, és odavitte neki dedikáltatni, hogy a szemébe nézhessen, de a rendezőn nem látszott semmi. Sokat gondolkozott azon, hogy elmondja-e a történetét. Marton tagadása végül annyira felháborította, hogy már nem csak nyilatkozni akart, hanem ha kell, a bíróságon is támogatja Sárosdit. „Remélem, sokan Lilla mellé állnak. Azok is, akikkel megtette ezt, és azok is, akik tudtak róla. Ezt nem úszhatja meg.”
7. Az utolsó történet 2015-ös, Marton ekkor már 72 éves, és szintén elhangzott a Hír TV műsorában. A lány jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem vették fel, Marton viszont azt javasolta neki, hogy járjon be próbákra, tanuljon ott. Az ilyen alkalmakkor a rendező – mondta a nő – rendszeresen megölelte, megsimogatta, véletlenül hozzáért a melléhez, de mivel azt látta, hogy mindenkivel ezt csinálja, megnyugtatta magát, hogy biztosan ez a természetes.
Később Marton felajánlotta a nőnek, hogy saját a belvárosi lakásában segít neki monológokat tanulni, de az első alkalommal ugyanúgy kereste vele a testi kontaktust, mint korábban a színházban. Az első alkalmat "megúszta komolyabb közeledés nélkül", "csak tapizás" folyt. A második próbára már úgy ment a nő, hogy azonnal szembesítette: - Úgy gondolom, hogy többet is akar tőlem. - Nem gondolod rosszul" – hangzott állítólag a rendező válasza, mire a nő tehetetlenségében elsírta magát. "Erre még volt képe azt mondani, hogy mennyire szép vagyok, amikor sírok." Aztán az is elhangzott, hogy ha "ez így nem megy, nem kell többet találkoznunk". Az eset két éve történt. A nő azért nem fordult a hatóságokhoz, mert nem tudta volna bizonyítani az állítását, szerinte Marton nagyon ügyelt arra, hogy semmit se lehessen rábizonyítani, soha nem írt például SMS-t.
Mi lesz Marton rendezésével?
A Vígszínház azóta nem ad ki újabb közleményt, hogy Marton László lemondott a Vígszínház főrendezői posztjáról, a színház pedig elfogadta a rendező döntését. Nagy kérdés azonban, mi lesz Marton új darabjával (Ibsen: A vadkacsa). Az első olvasópróbát ugyanis szerdán megtartották, a premiert pedig december közepére hirdették meg a Pesti Színházban. Lapunk kereste a Vígszínházat, hogy megtudjuk, a Kossuth-díjas rendező továbbra is részt vesz-e a darabban, ám kérdéseinkre nem kaptunk választ.
Névtelenül még több nő jelentkezhet
Marton az oktatói tevékenységét pénteken függesztette fel a Színművészeti Egyetemen, miután a volt és a jelenlegi hallgatók petícióban fordultak a rektorhoz és a kancellárhoz. Ebben azt kérték: az intézmény vezetése mindaddig függessze fel Marton Lászlót minden, egyetemünkön viselt tisztsége és feladata alól, amíg szexuális zaklatási ügyében hitelt érdemlő módon be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága.
A 444 azt írja, hogy az egyetemen felmerültek már konkrét intézkedések, mint például egy online felület, ahol névtelenül jelenthetők a zaklatási esetek, vagy egy független pszichológus alkalmazása. A Független Előadó-művészeti Szövetség kezdeményezte, hogy a szakma közösen alakítsa ki „a megelőzést szolgáló tájékoztatás és az áldozatsegítés protokollját”. A rendszerszintű reformok azért lennének fontosak, mert a legtöbb nő állította: korántsem Marton az egyetlen rendező, aki ilyen módon él vissza a hatalmával, illetve mert a szexuális zaklatás nem a színházi élet különleges jelensége, hanem általános társadalmi probléma.
