Tudomány;meteorraj;Halley-üstökös;

Illusztráció: Shutterstock

- Látványos meteorraj érkezik

A Halley-üstökösből származó Orionidák meteorraj minden év októberében keresi fel a Földet. Idén október 20-24-e között lesznek a legaktívabbak - írja a 24.hu. 

Ahogy a Halley-üstökös megkerüli a Napot, törmeléket hagy maga után. Bolygónk keringése közben az év bizonyos szakaszaiban találkozik ezzel a törmelékhalmazzal. Így figyelhető meg a Földről májusban az Éta Aquaridák, októberben pedig az Orionidák meteorraj. Utóbbit az Orion csillagképről nevezték el, melyből a raj látszólag érkezik.

A jelenséget egyébként kevésbé látványosan ugyan, de egészen november elejéig meg lehet majd megfigyelni.

A meteorraj csúcsidőszakában bizonyos években óránként akár 80 fényjelenség is feltűnhet az égen, a becslések alapján az idei csúcs alatt óránként 20-30 meteorra számíthatunk.

A meteorraj megcsodálását jelentősen nehezíti a fényszennyezés, ezért ha az ember látni akarja a jelenséget, ajánlott sötétebb helyre félrevonulnia. A megfigyeléshez nem érdemes távcsövet használni, az objektumok mozgása sokkal jobban követhető szabad szemmel. Néhány meteor kifejezetten gyorsnak és világosnak fog tűnni, de nem kell aggódni, a többnyire homokszemnyi objektumok nem fenyegetik a Földet.

Babos Tímea és Andrea Hlavackova megnyerte a párosversenyt a moszkvai keménypályás tenisztornán. A magyar játékos és cseh partnere egy 1 óra 8 percig tartó mérkőzésen, döntő rövidítésben múlta felül a Nicole Melichar, Anna Smith amerikai, brit duót.