Népfelkelés és nemzeti függetlenségi megmozdulás: ez volt ötvenhat definíciója huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor Szűrös Mátyás október 23-án a Kossuth téren kikiáltotta a köztársaságot. A Parlament körül hullámzó tömeg pedig mintha szuperexpresszen ült volna, csak éppen az út nem változatos tájakon, hanem a változó történelmen vezetett keresztül. Még nyolc hónap sem telt el azóta, hogy Pozsgay Imre egy ország döbbenetére bejelentette: a történészek kiderítették, ötvenhat októberében nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott. Most meg - ujjongtak a téren zsúfolódók - ez az évtizedeken át tabunak számító dátum az új kor ünnepe, a köztársaság születésnapja lesz.
Nem tudom, ha akkor ott, a téren megkérdezett volna valaki, szerintem milyen lesz a jövő, mit válaszoltam volna. Hiszen a múltról is alig tudtam valamit. Az én nemzedékem, egy évtizeddel később születvén csak a hiányokból szerzett saját tapasztalatot ötvenhatról. A lyukak a falakban, az eltűnt szomszédok, a nyolcadikos történelemkönyv, amelynek a végéig valahogy egyetlen tanévben sem sikerül eljutni. A családi történetek elharapott félmondatai, hogy ezerszer elmondták, nagyapám a pincében a töpörtyűs pogácsával fogyasztott lekvár után hagyta meg örök utasításul, "kenyér mindig legyen itthon, fiam"; de arról sosem beszéltek, hogy aztán hová vitte el és kicsoda a nagypapát, pláne arról, hogy miért.
A jövő aztán rettenetesen gyors lett. Egy évvel a köztársaság kikiáltása után az egykori elítélt, Göncz Árpád köztársasági elnökként már arról beszélt: "ötvenhat annyiféle volt, ahányan átéltük". Újabb két év múlva pedig kifütyülték őt a csoportosan felvonuló bőrfejűek, nem hagyva, hogy végigmondja a beszédét. Az az éppen negyedszázaddal ezelőtti október huszonharmadika korszakhatárrá vált: onnan már megjósolható, vagy legalábbis elképzelhető lett 2006 is, a könnygázfüst és Kosáry Domokos ünnepi beszédének megzavarása.
Ötvenhat mindmáig annyiféle, ahány elbeszélés él róla. Mindenkinek van hozzá valamilyen viszonya, mégpedig az érzelmekből táplálkozó. Ezt próbálta meg tavaly kihasználni a Fidesz, amikor Schmidt Mária vezényletével kísérletet tett ötvenhat újrarajzolására: a pesti srácok forradalma, a tündöklő arcú, múlt nélküli, kettétört jövőjű kamaszok szabadságharca illuzórikus kreálmány ugyan, de sok szempontból hasznos. Feledtetni lehet vele a makacs és a narratívából kilógó tényeket - említsük e helyt csak a kommunista Nagy Imrét -, és úgy működik, mint a Tanácsköztársaság esetében a proletár gyerekek és a Margitsziget. Mellékszál, de olvasókönyvben, iskolai ünnepségen jól mutat.
Ha nincs az a kínos baki a Pruck Pál jellegét elveszítő Dózsa Lászlóval, mára már a köztársaságmentesített Alaptörvény mellett egy vadonatúj ötvenhattal is megajándékozott volna minket a Fidesz. Ám hogy ez a kis fennakadás nem vette el a kedvüket a történelem egyirányúsításától, azt jól mutatja, hogy ezen az október 23-án Orbán Viktor is beszélni fog. Nem máshol, mint a múlthamisításra létrehozott Terror Házánál készül ünnepelni.
