A budapesti olimpiáról azért nem lesz népszavazás, mert a többség nem olimpiát szeretne Budapesten, hanem működő várost (üzembiztos metróval, hatékony egészségüggyel, megfizethető lakhatással), a Fidesz viszont stadionokat akar építeni. Konklúzió: a nép nem szavazhat, ellenben stadionokat építünk.
A Városliget beépítéséről azért nem lesz népszavazás, mert a többség nem múzeumi negyedet szeretne csinálni a Ligetből, hanem csöndes, tiszta levegőjű és biztonságos parkot, a Fidesz viszont betonozni akar. Konklúzió: a nép nem szavazhat, ellenben folyik a beépítés előkészítése.
Orbán Viktor Várba költözéséről és a kulturális létesítmények kiebrudalásáról azért nem lesz népszavazás, mert a többség nem tiltott várost csinálna a Várból, hanem megőrizné a történelmi negyed eddigi funkcióit, a Fidesz vezetője viszont odaföntről akarja szemmel tartani az ő országát. Konklúzió: a nép nem szavazhat, ellenben a kormányfő új székhelye már épül, százmilliárdokért.
A Római-parti mobilgátról azért nem lesz népszavazás, mert a többség nem mobilgátat szeretne a Rómain, hanem fákat, természetes vízpartot és nyugalmat, a Fidesz viszont olyan megoldást akar, ami lehetővé teszi, hogy Garancsi és társai nyugodtan építkezhessenek az árterületen. Konklúzió: a nép nem szavazhat, ellenben zavartalanul folytatódik a mobilgát engedélyezése.
Aki esetleg valamiféle ismétlődő mintázatot vél fölfedezni a fölsorolt ügyekben, tegye föl magának a költői kérdést: egyedi, összefüggéseikből kiragadott esetekben állítottuk-e pellengérre a kormányt, vagy sikerült rámutatnunk a jelenkori hatalomgyakorlás egyik jellegzetességére. A válasznak 2018 tavaszáig nincs gyakorlati jelentősége, tanulságul is legfeljebb annyi kínálkozik: lehet – akár ciklusokon át is – mást akarni, mint a nép, de előbb-utóbb azért mindig nyögés lesz a vége.
