Az Oroszországgal kötött ukrán tranzitmegállapodás 2019-ben lejár. Egyre erősödik a meggyőződés: Ukrajna nemcsak orosz gáz nélkül marad, de az orosz gáz tranzitországaként is megszűnik létezni. Ha ez bekövetkezik, még nehezebb idők jönnek el Ukrajna számára, mivel az orosz gáz tranzitjából évente több milliárd dollárhoz jut a kijevi büdzsé.
Németországnak, és egész Nyugat-Európának előbb-utóbb döntenie kell, saját gazdasági érdekeit feláldozza-e Ukrajna politikai megsegítéséért, vagy inkább a Balti-tenger mélyén húzódó 1200 kilométer hosszúságú Északi Áramlat-2 orosz gázvezetéket választja-e, amely nemcsak megbízhatóbb útvonalat kínál, de lényegesen olcsóbb is, mint az ukrajnai. S azt sem halogathatja sokáig, hogy eldöntse: a török áramlaton érkező gázt befogadja-e, vagy továbbra is dacol Moszkvával és Ankarával.
Nyugati megfigyelők hónapok óta arról írnak, hogy Kijevben már arra az időszakra készülnek, amikor a pesszimista jóslatok bekövetkeznek. Az ukrán energetikai miniszterhelyettes nem is titkolta, hogy olyan tervekkel foglalkoznak, amelyek kilátásba helyezik az Európai Unióból származó gáz földalatti tárolókban való őrzését. Igaz, ő még reménykedik abban, hogy ha csökken is az orosz tranzit, de teljesen meg nem szűnik. Ukrajna számára ugyanis létkérdés, hogy ezt a lehetőséget végleg el ne veszítse. Csakhogy ezért Németországnak túl nagy árat kellene fizetnie.
Egyes nyugati becslések szerint az Északi Áramlaton keresztül érkező gáz tranzitdíja Németország számára 40 százalékkal lenne olcsóbb az Ukrajnán keresztül érkezőnél. Ha figyelembe vesszük, hogy a németek milyen nagyságrendben exportálják Oroszországból a gázt, láthatjuk, milyen hatalmas összegről van szó. Oroszország pedig már pusztán azon is nyerne, hogy nem kellene vámot fizetnie a csőhálózat után az ukránoknak és a lengyeleknek.
Öt európai cég vállalta, hogy vállalati kölcsön formájában megfinanszírozza az Északi Áramlat-2 gázvezeték 9,5 milliárd eurós építési költségének a felét. Az erről szóló szerződést idén áprilisban írták alá a szerződő felek, a Gazprom és a holland-brit Royal Dutch Shell, a francia Engie (ENGI FP), a német Wintershall és Uniper (UN01 GY) valamint osztrák OMV. A megállapodás értelmében az öt európai cég egyenként 950 millió eurót fektet be, a vezeték kizárólagos tulajdonosa, egyetlen részvényese az orosz Gazprom marad. Az eredeti elképzelések szerint vegyesvállalat jött volna létre, az európai befektetők kivásárolták volna a Gazprom 50 százalékát, mindegyik cég 10 százalékos részesedést szerzett volna a projektben. A tervet azonban a lengyel versenyhatóság elutasította, de a balti államok is hevesen ellenzik.
Az Északi Áramlat-2 ugyanis kiiktatja Ukrajnát, mint tranzitországot, az Európába irányuló orosz gázszállítmányok 80 százalékát kapná meg. Ezzel megerősödne Németország energetikai pozíciója, ám jelentősen csökkenne a balti államoké és Lengyelországé, s egyben minden, a visegrádi négyekhez tartozó országé, köztük Magyarországé is. Az ukrán gázinfrastruktúra ugyanis nagyon rossz állapotban van, mintegy 20 milliárd dolláros beruházásra szorulna, amire az ukrán állam nem képes, a Naftogaz tulajdonjogát nem adják el, az európai cégek pedig nem szívesen fektetnek be az országba a politikai bizonytalanság és a korrupció mértéke miatt.
Az Európai Unió szavakban még mindig kiáll az ukrajnai tranzit fenntartása mellett, az ukrán politikai helyzet kuszasága, az emberi jogok megsértése, a változatlanul nagy korrupció azonban egyre nehezebbé teszi az ukránok melletti következetes kiállást.
Ukrajna még arra is hajlandó, hogy mint ezt az ukrán Naftogaz kereskedelmi igazgatója, Jurij Vitrenko elmondta, 10 százalékos kedvezményt adjon az orosz Gazpromnak.
Semmi kétség, hogy egy ilyen engedménynek nem lesz semmilyen hatása. Tudják ezt Kijevben is. Ezért szerepel a terveikben, hogy hatalmas földalatti tárolóikban több mint 30 milliárd köbméter gázt őrizzenek, amiből 17 milliárd az ország saját szükségleteit szolgálná, a többi helyet a nyugat-európaiaknak ajánlanák fel. Ha ebbe a Nyugat belemenne, legalább részben pótolhatnák az orosz tranzit megszűnésével kieső évi kétmilliárd dollár ukrán bevételt. A gázt, az olajat Nyugat-Európától, a szenet az Egyesült Államoktól vásárolná Kijev. Arról senki nem beszél, hogy ezt miből fizetné. Az elképzelések között szerepel az a lehetőség is, hogy Ukrajna saját területén igyekezzen kitermelni az energiatartalékokat. Ehhez azonban a nyugati befektetők pénze és kedve szükségeltetik, azonban a bizonytalan helyzet és az ország fizetésképtelensége nem hat túl csábítóan. Sőt, azt sem zárható ki, hogy a megroppant gazdaság a tiltakozások újabb hullámait válthatja ki, ami ugyancsak elriasztja a nyugati tőkét.
Úgy tűnik, az amerikaiak minden nyomása, a hitelnyújtást ellehetetlenítő döntése is kevés ahhoz, hogy a nyugat-európai vállalatokat eltántorítsa az oroszokkal való együttműködéstől. Ha elzárják a hitelt biztosító csapokat, majd elvándorolnak a kínaiakhoz, mint a francia Total energetikai vállalat tette. De az oroszok számára van még egy lehetőség, Azerbajdzsán, amely kerülő úton eljuttathatja az orosz gázt Európának. S még eljátszadozhatnak azzal is, hogy jelentéktelen mennyiségben 2019 után is szállítsanak valamit Ukrajnán keresztül. Ez azonban már nem oszt vagy szoroz a nagy játszmában.
Miközben, tehát, dúl a hidegháborús időkre emlékeztető propaganda háború Oroszország és a Nyugat között, mindenki készül az utóbbi esztendők legnagyobb üzletének, az Északi Áramlat-2 gázvezeték megvalósítására.