Műsormagazin;választás;lista;Együtt;

- Az Együtt az "újabb pártokkal" fogna össze

Az Együtt szerint az a legjobb megoldás, ha a 2018-as választáson minden egyéni választókerületben egy-egy jelölt indul a Fidesszel szemben, és ha "a régebbi, illetve az újabb pártok" külön listát állítanak.

Ezért fontos, hogy az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum, azaz "az új pólus" önálló listát állítson. Az a párt, amely senkivel nem működik együtt listán, senkivel nem működik együtt az egyéni választókerületekben, nem érti a 2018-as választás jelentőségét - hangsúlyozzák az Együtt közleményében, amelyben arról tájékoztattak, hogy választási kampánystábképzést tartottak 106 egyéni jelöltjüknek és kampánystábjaiknak.

A közleményben beszámoltak arról, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke a képzés szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondták, 40 körzetben már el is indult az egyéni jelöltek kampánya, szórólapokat, saját újságokat és más eszközöket használva.

A közlemény szerint a 200 fő részvételével tartott képzésen szó volt a Római-part ügyében kezdeményezett népszavazásról, és hogy az Együtt már hétfőn megkezdi az aláírásgyűjtést.

A közlemény szerint a párt vezetői örülnek annak, hogy teljes ellenzéki együttműködés valósult meg Budapesten ebben a fontos, környezetkárosító ügyben. Ez főpróbája a 2018 tavaszi, felelős együttműködésnek is - tették hozzá.

A jelenlegi ötödére, vagyis hordónként 10 dollárra eshet az olaj ára - mondta egy iparági elemző a CNBC-nek. Várakozásai szerint az elektromos autók elterjedése már a következő 6-8 évben érdektelenné teszi az olajipart, és teljesen átalakítja a különböző energiahordozók jelentőségét a gazdaságban - írja a hvg.hu.