Élvezettel olvastam Kvász Iván írását, amely jó áttekintést ad a fiatalok jó fél évszázaddal ezelőtti villamosozási szokásairól. Azért pontosítanék. A tuja a "hátulja" rövidítése volt, és a alapjában nem a villamost magát neveztük annak, hanem a villamos (vilaj, vilcsi) utolsó kocsijának a hátsó ütközőjén - a tuján -, az ablakkeretbe kapaszkodva, a lépcsőkön a villamosból kilógva, egymásba, a villamosba kapaszkodva végzett utazást (Egy példa: "Már megint tujáznom kellett Hűviből a Kalefig, annyira tömve volt a villamos.")
A kalauz a lyukasztóval ütögette a fejünket, ha elérte. Rengeteg volt az utas és kevés a villamos. Egyedül a 40-es, 50-es években megjelent "stukákon" nem lehetett tujázni, mert ezeknek már záródó ajtajai voltak, de csúcsban nem is tudták az ajtókat becsukni. Ezek többnyire a pesti Duna-parton jártak. A tujázás, noha kényszercselekmény, jó hecc is volt, és segítette a bliccelést is.