Akár egy rossz vicc is lehetne, amin persze legföljebb kínunkban nevethetnénk, hogy a 2017-18-as magyar V4-es elnökség jegyében sor került a szlovén, a horvát, az ukrán és a bolgár környezetvédelmi miniszter első találkozójára, mely eseménynek éppen ma van vége.
A jeles társaságot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter látja vendégül, aki afféle miniszteriális kakukktojásként ücsöröghetett az elmúlt napokban a valódi környezetvédelmi tárcatulajdonosok között.
Nem tudom, hogy magyarázkodott-e vagy igyekezett elsunnyogni azt az apróságot, hogy Magyarországon több mint harminc év után felszámolták az intézményes környezetvédelmet is, megszüntetve magát a felügyeletét ellátó minisztériumot is. Egy ideig még az agrártárca főosztályaként vegetált a környezetvédelem, de ma már legfeljebb a kormányhivatalokba olvasztva léteznek tetszhalott állapotban ilyen részlegek. Nagyjából annyi a dolguk, hogy a magasságos üzleti körök igényei szerint betöltsék a készséges pecsétnyomó szerepét. A történethez tartozik, hogy még az előző diktatúra tartotta fontosnak létrehozni a környezetvédelem főhivatalát, még ha eleinte csak a kirakat miatt is. A rendszerváltás után pedig már nem csak formálisan létezett.
Igaz, ha a több mint 130 éves műemlékvédelmet is le lehetett gyalulni a föld színéről, ugyan miért pont ezt a másik, az Orbán-Mészáros, Garancsi és a többi haver beruházásainál esetleg kekeckedő intézményt kellett volna megőrizni? Hiszen ebben az esetben sincs másról szó, mint egy tökéletesen gátlástalan és harácsolásra berendezkedett hatalom óhajáról, hogy senki és semmi ne akadékoskodjon ott, ahol nagy pénzeket lehet szakítani, ahol uniós és magyar adófizetői milliárdok veszíthetik el közpénz jellegüket.
Nekünk meg marad a kakukktojás, ami egyre jobban zápul és szaglik a fészekaljával együtt.