centrumkórház;

- Centrumkórház lesz az Egyesített Szent István és Szent László Kórház

A fővárosi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésén belül centrumkórházi szerepet szánnak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézetnek - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az intézményben tartott sajtótájékoztatón kedden. Mint elhangzott, az Egészséges Budapest Program keretében az intézmény 190 ezer négyzetméteres területen 188 milliárd forintból újul meg.  A beruházásoknak 2025-ig kell befejeződniük, 2019-ig a felkészülés, a logisztikai tervezés időszaka zajlik, utána kezdődhet az építkezés.

 Vályi-Nagy István, az ESZSZK főigazgatója elmondta, az intézmény "telekszomszédja" a kardiológiai intézet, így annak épülete és a kórház főépülete között épül meg a 190 ezer négyzetméteres tömbkórház. A tervek szerint az új intézmény "okoskórház" lesz, tehát nagy része informatikavezérelt, valamint hatékony energiafelhasználásúra is tervezik.   A főigazgató felelevenítette, hogy a kórház az előző években is jelentős forrásokat tudott fejlesztésre fordítani, azonban a pavilonrendszerű működés sem a gazdálkodást, sem a betegellátást nem szolgálja maximálisan.

Vályi-Nagy István elmondta, hogy az 1600 ágyas kórház 1,146 millió forintból képalkotó diagnosztikai berendezéseket vásárolt, 516 millió forintból pedig egy nagyteljesítményű MR-készüléket vettek.   Ezenkívül több száz millió forintból a kórház területén és a telephelyeken épületgépészeti, energetikai felújítások történtek, 404 millió forintból megújult a kórház onkológiai részlege is, valamint 3,5 milliárd forintból jött létre a nemzeti innovációs onkogenomikai és precíziós onkoterápiás program.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet évente ötvenezer fekvőbeteget és csaknem ötszázezer járóbeteget lát el. Több szakmában a közép-magyarországi régió legmagasabb szintű ellátását nyújtja, így a fertőző betegségek, az égésplasztika, a gyermek- és felnőtt-őssejttranszplantáció, valamint az onkológia területén.

Megkezdődött annak a pedagógusnak a büntetőpere a Kaposvári Járásbíróságon, akit azzal vádolnak, hogy diákokat bántalmazott a hetesi általános iskolában - tudósít a sonline.hu.