per;tanár;gyerekverés;

- Gyerekverő tanár - Megkezdődött a per

Megkezdődött annak a pedagógusnak a büntetőpere a Kaposvári Járásbíróságon, akit azzal vádolnak, hogy diákokat bántalmazott a hetesi általános iskolában - tudósít a sonline.hu. 

A tárgyalás a vád ismertetésével indult. Eszerint az 53 éves tanár, aki testnevelés órán helyettesített és a napköziben dolgozott, hat fiút fegyelmezett ütésekkel 2014 és 2017 között. A gyerekek felső tagozatosak voltak, de volt köztük egy negyedik osztályos is. A vádlott nem tett vallomást, így kérdést nem intézhettek hozzá, nem szembesíthették. A korábbi rendőrségi kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A tárgyaláson a kollégáit és a szülőket hallgatták ki. Elhangzott, hogy feltehetően a tantestületből névtelen levélben jelentethette fel a férfit valaki a rendőrségen, így kezdődött az ügy. A tantestületben nem egységes a történtek megítélése, ezt példázza az, hogy a bíró felolvasta az egyik oktatási értekezlet jegyzőkönyvét. Itt azt kérdezte egy tanárnő, hogy „Van-e köztünk olyan, aki sohasem emelt még kezet tanulóra?” Mire azt kérdezte egy másik kolléganője: „Az is baj, ha valaki nem bántott gyermeket?"

A tárgyalás csütörtökön a gyerekek és törvényes képviselőik kihallgatásával folytatódik.

Balog Zoltán miniszter felajánlotta, hogy a józsefvárosi Tavaszmező utcában nyíló új roma kulturális központ falára tegyék ki a „marosvásárhelyi cigány hős", Puczi Béla emléktábláját. A szervezők köszönik a gesztust, de – több okból is – ragaszkodnak az eredeti helyszínhez, a Nyugati pályaudvarhoz.