Az utóbbi hónapokban a legnagyobb jóindulattal sem lehetett baráti kapcsolatokról beszélni Németország és Törökország között. Hogy is lehetett volna, ha Ankara, fittyet hányva az emberi jogokra, kevéssé meggyőző indokok alapján tartóztatott le német állampolgársággal is rendelkező török újságírókat. A török kormány attól sem riadt vissza, hogy a nácikhoz hasonlítsa a német kormányt. Recep Tayyip Erdogan elnök beszédeiben rendszeresen sértegette Berlint és felszólította a Németországban élő török közösség tagjait, hogy ne szavazzanak se a CDU/CSU-ra, se az SPD-re.
Hogy ez idővel megváltozik-e, ezzel kapcsolatban lehetnek kétségeink, hiszen ehhez jelentősebb politikai változásoknak kellene végbe menniük Ankarában, erre azonban vajmi kevés az esély. Ugyanakkor meglepően visszafogottan nyilatkozott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Spiegel legutóbbi számában. Kis túlzással úgy is fogalmazhatnánk, hogy békejobbot nyújtott Németországnak. Mint mondta, nincsenek nagyobb gondok a két ország viszonyában, ami a fent említett okok miatt egészen váratlan kijelentés. Azt is közölte, ha Németország tenne egy lépést Törökország felé, „mi kettővel viszonoznánk”. Azért nem beszélhetünk 180 fokos fordulatról a török külpolitikában. Ezt a külügyminiszter azon megjegyzése bizonyítja, amely szerint jogosak voltak Erdogan náci hasonlatai, mert ezzel csak a németek „ellenségeskedéseire” adott választ. A Die Welt újságírója, Deniz Yücel letartóztatása kapcsán pedig úgy tett, mintha ahhoz semmi köze sem lenne a török kormánynak, ez egy „független bíróság döntése volt”.
Ami Törökország uniós csatlakozását illeti, elmondta, hazája megy tovább az EU felé vezető úton, s szerinte az ország az EU sikeres tagja lenne. Néhány nappal korábban Erdogan még azt mondta, hogy már nem kívánnak az Unió tagjai lenni.
Mi az oka Ankara békülékeny retorikájának? Törökország már csak a jelentős németországi török közösség okán is megkülönböztetett figyelemmel kíséri a berlini koalíciós egyezkedéseket. Ankara számára Berlin különösen fontos kereskedelmi partner. Az ország 2016 folyamán 14 milliárd dollár értékben exportált különféle termékeket Németországba. A németek elsősorban a török textilipari termékek és egyes élelmiszerek iránt érdeklődnek. A Hugo Boss világmárka egyes ruháit is Törökországban állítják elő. Ha Berlin gazdasági szankciókat vezetne be Erdogan rezsimje ellen, annak elsődlegesen a török textilipar látná kárát. Mindemellett Ankara Kína után Németországból importálja a legtöbb árut. Hiába barátkozik Erdogan Vlagyimir Putyinnal, Oroszország messze nem pótolná a német piacot.
A török külügyminiszter gesztusa nagyon is összefügghet a német koalíciós tárgyalásokkal. Angela Merkel hétvégén hivatalosan is bejelentette, hogy – természetesen a természetes szövetséges Keresztényszociális Unión (CSU) kívül – a liberálisokkal és a környezetvédőkkel kötne koalíciót. Bár még az ezzel kapcsolatos tárgyalások sem kezdődtek el, a német sajtóban már számos találgatás látott napvilágot arról, az egyes pártok milyen tárcákat kaphatnak meg. Mivel a szabaddemokrata FDP a pénzügyi tárcára pályázik, valószínűtlen, hogy a külügyminisztérium irányítását is magának akarná. Nem így a Zöldek, akik szívesen átvennék a diplomácia irányítását. Erre minden esélyük megvan, hiszen a CDU rendre átengedi a külügyminisztériumot a koalíciós partnereknek. Így volt ez az FDP-vel alkotott koalícióban és így van ez most is: az új kabinet felállásáig a szociáldemokrata Sigmar Gabriel a külügyminiszter.
Ha a Zöldeké lenne a külügyi tárca, az – amint az osztrák Die Presse cikkében fogalmazott – valóságos rémálommal érne fel Ankara számára. Szinte biztosra vehető ugyanis, hogy a környezetvédők elnöküket, a török gyökerekkel rendelkező, magát anatóliai svábnak nevező Cem Özdemirt javasolnák a német diplomácia vezetőjének. Jellemző, hogy a török kormányhoz közel álló Yeni Akit című lap „hazaárulónak” minősítette az 51 éves Özdemirt, akinek még szülei érkeztek Németországba vendégmunkásként.
Özdemir Erdogan elnök egyik legkeményebb bírálója. Az államfőt nem is hagyták hidegen a Zöldek politikusának megnyilatkozásai, ami azért is érdekes, mert a párt ellenzékben volt. Erdogan azonban 2016 júniusában egy beszédében így beszélt róla: „ő az az ember, aki Németországban saját országát népirtással vádolja”. Bár név szerint nem említette meg, mindenki tudta, kire gondol. Még ugyanabban a hónapban ugyanis a német parlament elsöprő többséggel népirtásnak minősítette az Oszmán Birodalomban 1915-ben kezdett örményellenes pogromokat. Az ezzel kapcsolatos javaslatot Özdemir nyújtotta be. Ez a lépése nemcsak a török kormánypártot, hanem az ellenzéket is felbőszítette. A Star című lap nemcsak áltöröknek nevezte, hanem örményimádónak és a Törökországban betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) nagy támogatójának.
A Zöldek vezető politikusa azonban nem csak ezzel vívta ki Ankara haragját. A török kormány azt sem tudja megbocsátani neki, hogy Erdogant az „AKP diktátorának” minősítette. De ennél is továbbment. Deniz Yücel letartóztatása miatt „túszejtőnek” is nevezte a török elnököt.
Amikor 2015 szeptemberében összeomlott a török-kurd békefolyamat, Özdemir ellátogatott a kurd többségű településre, Cizrébe, amelyet a török hadsereg támadott, s azt közölte, Erdoganék háborút indítottak saját népük ellen. 2015 májusában pedig arra kérte a törököket, hogy a kurdbarát HDP-re adják a voksukat.
Amennyiben valóban ő lesz a német külügyminiszter, nehéz elképzelni Berlin és Ankara viszonyának javulását.
