labdarúgás;VB-selejtező;magyar-feröeri;

- Olsen szerint a magyarok messze vannak az Eb-formájuktól

Lars Olsen, a feröeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat nem igazán lépett előre az Európa-bajnokság óta, ezzel együtt nehéz mérkőzésre számít a két együttes keddi világbajnoki selejtezőjén a sorozat zárásakor.

A szakember elmondta, a gárda rögtön szombaton a lettek elleni, gól nélküli döntetlennel véget ért összecsapást követően repülőre ült, így vasárnap már Budapesten tréningezett.

"Minden játékosom készen áll a találkozóra, láttam a magyarok összecsapását, ismerem őket és azt is tudom, hogy inkább otthon erősek" - nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón a dán tréner.

Olsen az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte, a magyarok a tavalyi Európa-bajnokságon, valamint az azt megelőző selejtezősorozatban mutatott játékukat nem tudták megközelíteni az utóbbi időben, a csapat nem lépett előre, ez azonban annak is betudható, hogy Király Gábor visszavonult és Gera Zoltán sem játszott sérülés miatt. A feröeri szakvezető kiemelte, óriási sikert jelentene az ország labdarúgásának, ha győzni tudnának a Groupama Arénában, amivel megszereznék a harmadik helyet a csoportban.

Jóan Símun Edmundsson, az együttes támadója arról beszélt, hogy a lettek ellen a kapufát találták el, ezen most javítani szeretnének. "Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy idegenben is képesek vagyunk jól játszani, gólt szerezni" - jelentette ki a játékos.

A két csapat kedden 20.45-kor kezdődő találkozóján a harmadik hely a tét, a döntetlen a magyaroknak kedvezne.



A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett, Balázs Béla-díjas művészt életének 84. évében, október 6-án váratlanul érte a halál - tudatta a család hétfőn az MTI. Temetéséről később intézkednek.