időjárás;

Illusztráció/AFP

- Remek, bár kissé szeles hetet ígér az előrejelzés

Hétfőn általában kevés felhőre, sok napsütésre van kilátás, a Dunántúlon lehetnek közepesen, illetve erősen felhős időszakok is, arrafelé van a legnagyobb esélye kis mennyiségű csapadéknak is. Többfelé megélénkül, a középső és északi országrészben meg is erősödik a nyugati, északnyugati szél.  Hajnalban 5-10, napközben 12 -16 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden is többfelé élénk, északon erős lehet a szél, továbbra is változóan felhős-napos időre készülhetünk, helyenként kisebb esővel, egy-egy záporral. Napközben 14-19 fok valószínű.

Szerdától melegedhet az idő, napközben már 15-21 fokot mérhetünk. Jelentéktelen csapadék északon, északkeleten alakulhat ki. A nyugati-délnyugati szél északon és keleten megélénkül.

Csütörtökön a többfelé szeles, de alapvetően napos időben már 20 körül alakulnak a maximumok.

Az időkép jelenlegi prognózisa szerint hétvégére is marad a kellemes késő őszi idő. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) hirdette meg a versenyt  közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára idén februárban.