roma;cigányság;Hajdúhadház;

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Fizetős játszótér - Ügyészséghez fordultak

Vizsgálati kérelemmel fordult cikkünk nyomán a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséghez a nyíregyházi székhelyű Hátrányos Helyzetű Családok Országos Szövetségének elnöke. 

Glonczi László szerint felveti a hivatali visszaélés gyanúját, hogy Hajdúhadházon fizetni kell a száz százalékban támogatott uniós pályázatból épült játszótér használatáért. Miként lapunk feltárta, a pénzt az esélyegyenlőségre hivatkozva nyerték meg, ám a belépődíj kirekeszti a romákat. Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón közölte: már a kormány is vizsgálja az ügyet, a legtöbb EU-s szerződés kizárja, hogy pénzt szedjenek. 

Lapunk a napokban írta meg, hogy több mint százmillió forintból épült egy új közösségi tér Hajdúhadházon, hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák, ám a játszóteret fizetőssé tették.

Cikkünk megjelenése után a hajdúhadházi önkormányzat azt állította, hogy nem kell fizetni, elég regisztrálni a játszótér használatáért, a helyiek azonban erről tőlünk hallottak először. Egy-két asszonynak felcsillant a szeme, gondolták, élnek is a lehetőséggel, de rosszabbul jártak a hétgyermekes apukánál: az ő hívásukra már ki sem jött az irodából a társaság alkalmazottja. Megkérdeztük a sporttelepet és játszóteret fenntartó Hajdúvitéz Kft.-t, ha létezik a regisztráció, miért küldték el azt a férfit, aki ezzel élni akart, s milyen karbantartás folyik egy olyan játszótéren, amelyet két éve alig-alig használ valaki? Arról is érdeklődtünk, igaz-e, hogy a polgármester a napokban ott kosarazott, miközben a felesége futott a futópályán, s vajon a város vezetője is csak regisztrációval veheti-e igénybe a szolgáltatást, miként a helyi cigányok? Kérdéseinkre azonban az önkormányzati tulajdonban lévő cég képviselői nem reagáltak.

Reagálás Lázár János bejelentésére: a Fidesz által visszatartott nyugdíjemelés egy részének kifizetése nem "nyugdíjprémium"! Ez a pénz kamatostól jár az időseknek! - írja közleményében a szocialista párt.