természetkárosítás;fecskék;

A kép illusztráció. FOTÓ: Shutterstock

- Fecskefiókákat ölt

Természetkárosítás miatt emelt vádat egy 61 éves tatabányai asszonnyal szemben a járási ügyészség, aki júliusban leverte az ablakába fészkelt molnárfecskék „lakását”, három fióka halálát okozva ezzel.A molnárfecskék a második emeleti társasházi lakás egyik ablaka feletti külső falon raktak fészket. Az asszony megelégelte, hogy a kis tollas állatok az ablakpárkányra piszkítanak, ezért július 1-jén délután egy bottal leverte a fészket a benne lévő fiókákkal együtt.

A levert fészekből kiesett három molnárfecske-fióka: egyikük rögtön a zuhanást követően, a másik kettő pár nappal később pusztult el.

A molnárfecske védett állat, természetvédelmi értéke egyedenként 50.000 Ft. A természetkárosítás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de az asszonnyal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, tájékoztatta a Kemma.hu-t dr. Reszl Ildikó főügyész.

A szakemberek évek óta jelzik, pusztulnak a fecskék Magyarországon, egyes riasztó jelentések szerint néhány éven belül nem is lesz egyetlen példány sem ebből a rendkívül hasznos kis jószágból hazánkban, noha a szúnyogirtásban és egyéb repülő kártevők irtásában jelentős szerepük van. A fecskék életlehetőségeit számos tényező rombolja, ráadásul az emberek saját érdekeiket hosszabb távon felmérni képtelen többsége  a piszkítás miatt leverik a fészkeket, vagy az épületek eresze alá tüskesort szerelnek, hogy ne is telepedhessenek vissza a hasznos kis madarak.