A német egységgel kapcsolatos eufória már régesrég tovaillant, a másfél héttel ezelőtti parlamenti választás ráadásul arra mutatott rá: mennyire nem lehet még ma sem egységes Németországról beszélni. A szélsőjobboldali Alternatíva (AfD) a volt NDK területén a második legtöbb mandátumot szerezte a kereszténydemokraták (CDU) mögött, Szász-Anhalt tartományban pedig a legerősebb politikai erőnek bizonyult. Míg keleten az AfD 20,5 százalékot kapott, nyugaton nagyjából feleannyit.
Az „NDK-sok” azonban nem azért voksoltak a nyugatnémeteknél nagyobb számban a populistákra, mert jobban áhítoznának az eurózónából való kilépés után, vagy rasszistábbak lennének náluk: így tiltakoztak amiatt, hogy az országrészben még mindig alacsonyabb az életszínvonal és magasabb a munkanélküliek aránya, mint az „NSZK-ban”.
A szomorú valóság az, hogy a két országrész közötti falak máig megmaradtak. Hiába nőtt fel azóta egy generáció, a gondolkodásbeli különbség is megmaradt, amint ez az INSA közvélemény-kutató felmérése is igazolja. A kutatás szerint a németek mintegy kétharmada (64,9 százalék) látja úgy, hogy az emberekben még ma is élénken él a régi megosztottság. Jellemző, a keletnémeteknek mindössze 17,3 százaléka véli úgy, hogy Németország tényleg egységessé vált, a nyugatnémeteknél ez az arány hét százalékkal magasabb. Megdöbbentő az az adat, amely szerint a megkérdezetteknek csak 36 százaléka nyilatkozott úgy: elsődlegesen „össznémetnek” tartja magát, 32,5 százalék viszont azt közölte, sokkal inkább kötődik tartományához, mint az egységes Németországhoz.
A különbségek azonban nemcsak elméletben léteznek. A volt NDK GDP-je még mindig körülbelül 30 százalékkal alacsonyabb a nyugatnémetnél. A keletnémetek azonban hajlamosak elfelejtkezni arról, mennyire mélyről indultak. Kezdetben hatalmas gondot jelentett a volt NDK felzárkóztatása a maródi gazdaság és az elöregedett infrastruktúra miatt. Ezért sem lebecsülendő, hogy bő két évtizeddel a német újraegyesítés után már 17 700 euró volt az éves átlagfizetés a keletnémet tartományokban, ami a nyugatnémet 84 százaléka. Még árnyaltabb a kép, ha azt vesszük, hogy a keletnémet árszínvonal alacsonyabb a nyugatnémetnél. Ráadásul a fizetések közötti különbségek jóval kisebbek annál, mint amennyit a nyugat-, s amennyit a keletnémet gazdaság termel. Igaz, az eltérés részben abból fakad, hogy sokan az új tartományokból a volt NSZK területén vállaltak munkát.
A legnagyobb gond az, hogy a volt NDK területén még mindig magas az állástalanok aránya. Az öt legnagyobb munkanélküli rátát felmutató német tartományból négy keletnémet, csak Bréma „furakodik” Brandenburg, Szász-Anhalt, Berlin és Mecklenburg-Elő-Pomeránia közé. Ugyanakkor e tekintetben is jelentős eredményeket ért el a német állam. Míg a volt NDK területén 9,4, a volt NSZK-ban hat százalék az állástalanok aránya.
Hiába azonban az eredmények, a választások egyértelműen azt mutatták, a keletnémetek sokkal rosszabbnak érzik a sorsukat nyugatnémet honfitársaikénál. Ezt a gordiuszi csomót kellene átvágnia a következő kormánynak, ami felettébb nehéz feladatnak ígérkezik.
