időjárás;

Illusztráció: Shutterstock

- Hajnali fagy után sok napsütés vár ránk vasárnap

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, kevés felhő inkább a Dunántúlon és a középső tájakon jelenhet meg az égen, csapadék sehol sem várható. Nyugaton és délen időnként megélénkülhet a déli-délkeleti szél. Hajnalban 1-8 fokot mérhetünk, de helyenként fagypont köré csökkenhet a hőmérséklet. Délután a kellemes őszi időben 17-20 fokra számíthatunk. Nem lesz front térségünkben-  írja az Időkép.

Hétfőn is folytatódik a napos, száraz idő, csak az esti óráktól növekedhet meg északnyugat felől a felhőzet. A Dunántúl északi felén megélénkül a délies szél. A nagyon hűvös reggel után délutánra 18-21 fok közé melegszik a levegő. 

Keddre beborul az ég, napközben északnyugat felől pedig egyre többfelé kell számtani esőre, záporra, a keleti, délkeleti tájakra viszont csak este érkezhet meg a csapadék. Feltámad a délnyugati szél, mely késő délutántól északnyugat felől északnyugatira fordul. 13-22 fokot mérhetünk napközben, délen, délkeleten várható a legmelegebb idő.

Szerdán és csütörtökön a felhők közül ismét előbújhat a nap, és számottevő csapadék már nem valószínű. Csütörtökön helyenként megerősödhet a délnyugati szél. Szerda délután 16-19, csütörtökön már 17-22 fok között alakulhatnak a maximumok.

Magyarországon csaknem félmillió ember él valamilyen fogyatékkal. Az MSZP üdvözli az értük létrejött Rehab Critical Mass rendezvényt, és támogatjuk annak céljait - írja a szocialista párt közleményében.