MSZP;fogyatékkal élők;Rehab Critical Mass;

- MSZP: a Fidesz-kormány tízezrek megélhetését vette el

Magyarországon csaknem félmillió ember él valamilyen fogyatékkal. Az MSZP üdvözli az értük létrejött Rehab Critical Mass rendezvényt, és támogatjuk annak céljait - írja a szocialista párt közleményében.

Az elmúlt években Magyarországon egyre nehezebb lett a fogyatékkal élők sorsa: a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakításával a Fidesz-kormány több tízezer ember megélhetését vette el egyik napról a másikra. A kizárólag a gazdagoknak kedvező lépések közé tartozott, hogy a kormány lehetővé tette, hogy a fogyatékkal élők munkadíját akár hatvan százalékkal csökkentsék a munkaadók. Miközben a kormány két kézzel szórja a pénzt a haverjainak  túlárazott építkezésekre és luxusberuházásokra, a fogyatékkal élők foglalkoztatásának állami támogatása egyetlen forinttal sem nőtt. Sőt: Orbán Viktor kormányzása alatt még a paralimpikonok pénzét is ellopták.

Az MSZP kormányra kerülve ezen akar változtatni. Olyan igazságos nyugdíj- és rokkantnyugdíj-rendszert vezetünk be, amely egyetlen munkaképtelen embert sem hagy az árok szélén, ellátás nélkül. Megemeljük a fogyatékkal élők munkához jutásának támogatására szánt állami pénzeket, és több pénzt adunk az egész egészségügyi rendszernek: a kórházaknak, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak és a rehabilitációs szakembereknek is. Ezzel csaknem kétmillió ember életét tehetjük érezhetően jobbá akár egy kormányzati ciklus alatt - ígéri a szocialista párt.

Lásd még: Nem adják fel - A fogyatékkal élőkért vonultak Budapesten (Fotók!)

 

A Nem adom fel! és a Rehab Critical Mass mozgalom szeptember 30-án színes felvonulással, valamint vidám családi nappal várta a fogyatékossággal élőket – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott embereket -, illetve a velük szimpatizáló ép barátaikat, ismerőseiket, szövetségeseiket. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek.