Valami baj van megint a kréta körül, miként a mondás említi. Ezúttal a brüsszeli La Libre Belgique című lapban Trócsányi László igazságügyi miniszter zsörtölődik amiatt, ahogyan "a rosszindulatú nyugati intellektuális elit kezeli az áldozat népeket”. Mármint a kelet-közép európaiakat, akikre erőszakkal bevándorlási kvótákat igyekszik kényszeríteni. A panaszkodó és ingerlékeny hangulatú magyar ezúttal Szófia mögé bújik, Ivan Krasztev bolgár geopolitikus dolgozata mögé, aki borúlátóan ostorozza az Európai Unió alapító tagjait. Úgy véli, hogy elérkezett a kontinentális alkony ideje, azért, mert Nyugat-Európa érdeklődése a félteke keleti fertálya iránt szinte nulla, amióta onnan is csatlakoztak a közösséghez. Milliók kultúrája fabatkát se ér már, nem számít. A szerzőt a migrációs hullám miatt metafizikai pánik keríti hatalmába, a kis nemzetek ritka nyelvezetére, osztatlan műveltségére hivatkozik, szorong, hogy mindez fél évszázad múltán talán már nem is létezik majd, hiszen a megállíthatatlanul terjedő hullám felemészti.
A La Libre Belgique úgy látja, hogy igazán kevés nyugati intellektus ismeri az Unióhoz 2004 után csatlakozott kis államok többségét. Azokat, amelyek elvetik a szolidaritás elvét és gyakorlatát. A keleti konzervatív körök „legitimnek” vélik a tegnap még elnyomott népek szembeszállását „a Moszkva helyére nyomakodott Brüsszel diktatúrájával”. A migráció tagadása túlnyúlik a magyar kormányfőn és az ő „szégyenfalain”. A kelet-európaiak többnyire másodosztályú polgároknak tekintik magukat, több mint negyed évszázad után néha még mindig az „orosz gyámság” emléke motoszkál a fejükben.
A brüsszeli lapkommentáron túl a párizsi Le Figaro egy talán még súlyosabb gondra emlékeztet. Kelet-Európa attól szorong, írja, hogy kétszeresen is a margóra szoríthatják. A kétsebességes Európa a huszonhetek nemzeti össztermékének több mint a 80 százalékát teheti ki, és háromnegyedét az Európa Tanács minősített szavazatainak. Németország, Franciaország, Itália és Spanyolország négyesének lakossága önmagában több az összes többi államénál. Európa átrendeződése fölébresztheti a régi félelmet, hogy olyan "politikailag szélre szorultak" övezete alakul ki, amely ütközőzónát alkothat a Balkántól a Baltikumig. A magyarokat, a cseheket és a szlovákokat sokkolja, hogy menekülteket erőszakolnak rájuk, például Berlinből. Az Unió a szemükben „rideg szörnyként” jelenhetik meg. Értető talán, hogy még a viharos természetű visegrádi négyek is annyira megosztottak. De a szlovákok választottak már: a földrész „szíve”, a németek mellett döntöttek, a lengyelek meg a magyarok módszeres duzzogása ellenében.
