Hazánk épített öröksége az európai kulturális örökség integráns része. Ennek megóvása és átörökítése a mostani helyzetben veszélyeztetett Magyarországon. Felkérjük a hazai- és európai társintézményeket, szakmai/civil szervezeteket, tudományos intézeteket valamint a kultúrpolitika alakítóit, hogy minden fórumon hallassák hangjukat egy újjászervezett műemléki intézmény létrehozása érdekében. Ezekkel a drámai mondatokkal zárult a szakmai szervezetek által a napokban közreadott nyílt levél, melyet lapunk is lehozott. A műemlékvédelem működésének bázisa a védett és védendő értékekre vonatkozó tudásanyag. A műemlékvédelem központi intézménye ezt a tudással kapcsolatos feladatot látja el minden európai országban, a világ legtöbb országában.
Ausztriában a műemlék-védelemmel foglalkozó állami testület, a Bundesdenkmalamt 1937 óta működik ugyanazon a néven. A jogszabályok változnak ugyan, de az intézményt mindenki ismeri, tekintélye van. Ehhez képest az 1881-től a közelmúltig létezett magyar műemlékvédelem hivatalos szerve csak az elmúlt néhány évben legalább háromszor változtatott nevet. Legutóbb Forster Központnak hívták, majd 2016 végén megszűnt, feladatait - bár kormánydöntés még nem született róla - a hírek szerint a Miniszterelnökség, a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia, illetve a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. láthatja el. Ez utóbbiaknál a kompetencián kívül a szándék is megkérdőjelezhető azokban az években, amikor az állami nagyberuházások élveznek elsőbbséget a kulturális örökségvédelemhez képest.
"A műemlékeket épségben, jellegük megváltoztatása nélkül fenn kell tartani. A fenntartási kötelezettség kiterjed a műemléki jelentőségű területekre (MJT)." - így szólt az 1964-ben hozott rendelet. Most a 2001-ben hatályba léptetett, és azóta rendszeresen puhított rendelet a hatályos. Az MJT-n az egyedileg nem védett épületek bontásához a műemléki hatóság engedélye kellett, amit az meg is tagadhatott. A mostani legnagyobb veszteségek egyike a területi védelem kiüresítése. A „műemléki jelentőségű területeken” (például a városmagokban) korábban mindent engedélyeztetni kellett, ami a homlokzatokra vonatkozott, hogy a városkép ne változzon. Most MJT-n bármit el lehet bontani, a bontás csak bejelentés-köteles. Ez annyit jelent, hogy a műemlékvédelem hivatalos szervét értesítik, hogy „most van lehetőség utoljára megnézni, dokumentálni, mert holnap lebontjuk.” - panaszolja a szakmában negyven évet eltöltött egykori osztályvezető. Kérdésünkre, hogy a szabályozás hiányából milyen típusú károk származnak, több forrás is azt válaszolta, hogy nem szabályozatlanság, hanem káosz jellemzi a jelenlegi helyzetet. Minél kisebb politikai, gazdasági súlyt képvisel a műemléktulajdonos, annál inkább tartatják be vele a szabályokat. Jellemző, sokak által ismert példa a budai műemlék villák ablakcseréje.
Fotó: Vajda József
A civil tulajdonosnak még azért is küzdenie kell, hogy az eredeti nyílászárók hiteles kópiáját rakhassa be, míg a kiemelt építészettörténeti értéket képviselő pécsi püspöki palota műemléki kutatás nélkül újult meg, miközben reneszánsz részletek pusztultak el. A budapesti világörökségi területen is sorra cserélik műanyagablakokra a történeti szerkezeteket. Az örökségvédelemmel foglalkozó szakemberek szerint a budapesti Belváros ingatlanpanamáival is kapcsolatos a műemléki törvények kikerülhetősége. Ahol a telekben elsősorban a maximálisan kihozható profitot nézik, az a közösség érdekével ellentétes, és az egyén, az építtető érdeke. Örökségi területen ez az egyik legveszélyesebb tényező.
A kormányzati szervek számára átalakítandó vári műemlékek felújítását kiemelt beruházássá tették, ezzel kivették az engedélyezi eljárásokból, átláthatatlanná téve az ügymenetet. Így kaphatott engedélyt a barokk homlokzat elcsúfítására erkéllyel és az épület új szárnnyal való bővítésére a Várszínházat is magában foglaló egykori karmelita kolostor, mivel oda tervezik költöztetni a miniszterelnökséget. A volt Pénzügyminisztérium épületén (Szentháromság tér 6.) a szakmai konszenzus ellenére vissza akarják építeni a II. világháborúban elpusztult felső szinteket és két tornyot, amely hatalmas tömegével újra elnyomná a Mátyás templomot és a környezetét
Az 1957 óta védett műemléki épületben működő műemlékvédelmi intézmények székházát (Táncsics Mihály u. 1.) tavaly nyáron rohamszerűen kiköltöztették. A több mint 140 éves gyűjteményeket (a tervtárat, a fotótárat, és a könyvtárt a tudományos irattárral) bedobozolták, majd fűtés hiányában ezek közül sok elázott. A mai napig nem született koncepció az állagóvó elhelyezésről, és nem is kutathatók a gyűjtemények. "A múltból ki akarunk szedni olyan dolgokat, amelyek tetszenek és elfelejteni ami nem dicsőséges, ez a társadalmi tudat az országban és ez látszik a műemlékvédelmen is." - mondta el lapunknak Lővei Pál művészettörténész.
Érdekellentétek, pénz, hatalom, közösségi tulajdon
A műemlékvédelmet a tudományos akadémiához és az egyetemekhez hasonló, függetlenül működő intézménynek kellene képviselnie, mivel a műemlékvédelem mindenkor egy vállalt konfliktust jelent a közösség érdekében a tulajdonosi jogok ellenében. Az ex-Forster Központ egyik régésze arra hívta fel lapunk figyelmét, hogy a műemlék-védelemnek akkor is a tudása és törvényi szabályrendszere szerint kellene a tulajdonos ellenében, a közösség érdekében védenie a műemléket, ha a tulajdonos maga az állam. "De amikor az államban egy olyan, a túlsúlyra, a kizárólagos hatalomra alapozó szemlélet jut érvényre, amilyet a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (2010) tanúsít, ez a helyzet tarthatatlanná válik" - teszi hozzá.
A közösségi érdek és a magántulajdonosi jog közötti elkerülhetetlen konfliktushelyzet miatt a műemlék-védelemnek minden fejlett kultúrpolitikájú országban az 1975-ös Amszterdami Nyilatkozat óta nyílt és elsődleges alapja a kölcsönösség: a kedvezmény, támogatás nem kérelmezendő, hanem normatívan és alanyi jogon jár a törvényi korlátozásokért cserébe. Ez Magyarországon nem így van. Nyugat-Európában az épített örökség normatív anyagi támogatásának külön rendszere épült ki: ez egy nemzeti szintű, jelentős műemlékvédelmi alapítvány, amely támogatást és kamatmentes kölcsönt nyújt, a fenntartó szervezeteknek és tulajdonosoknak pedig kedvezményt ad. Nálunk a rendszerváltás után sem honosodott meg a normatív támogatás elve és eszközrendszere, az egymást követő kormányok ugyanis mind paternalista szellemben politikai illetve kampányeszközként használták a műemlék-védelemre szánt pénzeket. Forrásunk szerint ez a helyzet az EU-s támogatások eddig hallatlan nagyságrendjével lépett új fokozatba.
