„Luxemburg és Costa Rica is erős” – mondta Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szakvezetője, miután a szövetség tudományos alapossággal kiválasztotta a nemzeti együttes két novemberi ellenfelét. A kapitánynak annyiban feltétlenül igaza van, hogy a magyar csapatok számára legalább két-három évtizede nem létezik gyönge rivális, igaz, Luxemburggal szemben még hibátlan az örök mérleg (tíz mérkőzés, tíz győzelem), bár 1993-ban és 2011-ben már csak 1-0-ra sikerült győzni Luxembourgban.
Már csak?
De szép lett volna Andorrában az 1-0 „ide”...
Amúgy a kiskutyákat idéző, a világranglistán a 101. luxemburgiak nagyjából azonos kategóriában vannak az andorraiakkal, hiszen a vb-selejtezőkön öt, míg a pireneusi törpék négy pontot számlálnak. Legutóbb azonban gól nélküli döntetlent értek el Toulouse-ban a franciák vendégeként, ami már csak azért is meglepő volt, mert előző kilenc meccsük közül csupán kettőt nyertek meg – a belaruszokat meg az albánokat múlták felül –, és hatot elvesztettek. Az igazi nagy fordulatra tehát még várni kell, mivel a legfrissebb eredmények sora sem különbözik minden idők ibolya szerény luxemburgi statisztikájától: 29 győzelem, 44 döntetlen, 306 vereség.
Lehet tűnődni, mi vezetett a kis országba, azon viszont ne lamentáljunk, miért kapott meghívást a magyaroktól Costa Rica nálunk idáig csak a tévében látott együttese. A megfejtés nem lehet más, mint az orosz kapcsolat. A karibi együttes törzsgárdistáinak egyikét ugyanis Yeltsin Tejadának hívják, s emiatt El Rusónak – „az orosznak” – becézik. A középpályás édesanyja a rádióban hallotta a korábbi orosz elnök nevét, és annyira megtetszett neki, hogy 1992-ben született fiát ekképpen akarta szólítani. Ezzel az orosz tévé riporterének alkalmat adott humorérzéke többszöri igazolására, mert Tejada Costa Rica mind az öt meccsén játszott Brazíliában, a 2014-es világbajnokságon, ám négyszer lecserélték, a szpíker pedig rendre így kommentálta a váltásokat: „Jelcin fáradt, távozik.” (Az elnök ezekkel a szavakkal mondott le hivataláról 1999. december 31-én.)
Ha a Costa Rica-iak hízelegni akarnak a mai magyar vezetésnek, akkor elhoznak Pestre egy Putyin Monterót. Több gesztust azonban nem remélhetünk tőlük, mert tavaly Oroszországban 4-3-ra győztek; nem mondható, hogy Tejada vezérletével, mert Yeltsin csupán szűk fél órát játszott Krasznodarban. Jekatyerinburgban több lehetőséget kapott volna, ám a vb után hiába csábították nagy erőkkel, nem szegődött a kontinensünk és Ázsia határán fekvő város klubcsapatához, az FC Uralhoz. A világranglistán huszonegyedikként jegyzett karibiakra azért sem számíthatunk különösebben, mert a világbajnokságon a negyeddöntőbe jutottak, és csak a ráadás-tizenegyesekkel estek ki a hollandokkal szemben. Az „oroszon” kívül tele vannak „európaival” meg „amerikaival” (értsd: a Major Soccer League légiósaival); a legismertebb közülük Keylor Navas (Real Madrid), Celso Borges (La Coruna), Bryan Ruiz (Sporting Lisszabon), Joel Campbell (Betis). Az persze kérdés, milyen társasággal jönnek a magyar fővárosba...
Ami viszont biztos: két év alatt mindössze a negyedik európai ellenféllel találkoznak. Még vereségük esetén is méltó partnerek voltak, hiszen 2015-ben 2-1-re kaptak ki a spanyoloktól az El Camino útvonalához tartozó Leonban. Igaz, Piqué, Busquets, David Silva vagy Isco csak csereként állt be, ám a De Gea – Carvajal, Bartra, Sergio Ramos, Bernat – San José, Fabregas, Koke – Aleix Vidal, Alcacer, Nolito „próbatizenegyet” is alighanem elfogadnánk...
Talán még akkor is, ha egyikük sem szerepelne Vlagyimir Vlagyimirovics vagy Debreceni Díszpolgár néven.
