A Magyar Távirati Irodának jelentik Bécsből, szeptember 21-én: A monarchiának a pápa augusztus 1-én kelt jegyzékére adott válaszjegyzéke, amelyet a külügyminiszter e hó nap 20-án adott át a pápai nunciusnak így szól:
Szent Atya! A tartozó tisztelettel és mély megindultsággal vettünk tudomást Szentségednek ama lépéséről, amelyet Istentől ráruházott szent hivatalának teljesítéséül nálunk és a többi hadviselő állam fejeinél azzal a nemes szándékkal tett, hogy a súlyos megpróbáltatást kiállt népeket olyan megegyezésre bírja, amely visszaadja nekik a békét. Hálás szívvel fogadtuk atyai gondviselésének ezt az újabb adományát, amellyel Szentséged valamennyi népet kivétel nélkül megajándékozta, és lelkünk mélyéből üdvözöljük azt az intést, amelyet Szentséged a hadviselő népek kormányaihoz intézett.
E borzalmás bábom folyamán mindig úgy tekintettünk föl Szentségedre, mint legmagasabb személyiségre, aki a földieket meghaladó küldetésénél fogva és a ráruházott kötelességekről való magasztos fölfogás alapján magasan fölötte áll a hadviselő népeknek és minden befolyásolásnak, hozzáférhetetlenül megtalálhatja azt az utat, amelyen elérhetjük ama kívánságunknak megvalósulását, hogy tartós, és mindenkire nézve tisztességes békét kössünk.
Amióta megdicsőült elődünk trónját elfoglaltuk, teljesen tudatában vágjunk annak a felelősségnek, amellyel Isten és ember előtt tartozunk az osztrák-magyar monarchiának ránk bízott sorsáért. Ezért sohasem tévesztettük szemünk elöl azt a nagy célt, hogy népünknek minél előbb visszaszerezzük a béke áldásait. Mindjárt kormányra lépésünk után megadatott nekünk, hogy szövetségesünkkel együtt megtegyük a megdicsőült elődöm, néhai Ferenc József császár és király által tervezett és előkészített lépést a tisztességes és tartós béke útjának egyengetésére. Az osztrák országgyűlés megnyitásánál elmondott trónbeszédünkben kifejeztük ezt a kívánságunkat és hangsúlyoztuk, hogy olyan békére törekszünk, amely nép jövőbeni életét megtisztítja a haragtól és bosszúvágytól és amely nemzedékeken keresztül biztosítja őket a fegyveres erőszakkal szemben. Közös kormányunk nem mulasztotta el időközben, hogy ismételt és nyomatékos, az egész világba elhallatszó szavával kifejezze az osztrák-magyar monarchia népeinek azt az akaratát, hogy a vérontásnak véget vessünk olyan békével, amilyen Szentségednek szeme előtt is lebeg. Boldoggá tesz az a gondolat, hogy kívánságaink kezdettől fogva ugyanarra a célra törekedtek, amelyet Szentséged ma követendőnek jelöl meg, a Szentségedtől nemrégen kapott szabatos és gyakorlati kérdést behatóan megfontoltuk és a jövőbeli világrend a fegyver hatalmának kikapcsolásávál a jog erkölcs hatalmán, a nemzetközi igazságosság és törvényesség uralmán alapuljon.
Attól a reménységtől is át vagyunk hatva, hogy a jog tudatának emelése erkölcsileg újjáteremti az emberiséget. Csatlakozunk ezért Szentséged ama fölfogásához, hogy a hadviselő felek tanácskozást tartsanak, amelyek megállapodásra vezessenek és vezethetnek is, hogy megfelelő biztosítékokkal hogyan lehetne, a szárazföldi, vízi és légi fegyverkezés egy időben, kölcsönösen és fokozatosan bizonyos mértékre leszállítani és, hogy a jog szerint a föld valamennyi népének tulajdonában levő tengert hogyan lehetne egyesek uralmától vagy hatalma alól fölszabadítani és mindenkinek egyenlő használására megnyitni. Teljes tudatában a Szentséged által javasolt kötelező döntőbíróságok békeszerző jelentőségének, hajlandók vagyunk Szentségednek erről a javaslatáról is tárgyalást kezdeni.
Népszava 1917. szeptember 22.
