gyilkosság;Petőfiszállás;

- Megtalálták egy hét éve történt gyilkosság elkövetőjét

Egy több mint hét éve, a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson történt gyilkosság feltételezett elkövetőjét azonosították be - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében felidézte: petőfiszállási tanyáján öltek meg egy 66 éves nőt 2010. augusztus 19-én. Akkor a rendőrség azt közölte: a nőt - akinek a holttestét egy szomszédja találta meg - késsel többször megszúrták.

Mostani közleményükben azt írták: a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán beazonosították a feltételezett elkövetőt. A más büntetőeljárás miatt már elfogott 41 éves férfit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Bedrogoztak, majd öten megerőszakoltak egy 16 éves lányt egy kelet-magyarországi házibuliban pár héttel ezelőtt – írja a Bors.  A nyomozást folytató rendőrség azt közölte, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt folyik a vizsgálat az ügyben.