Rövid találkozásom a sokszoros nemzetközi díjnyertes Testről és lélekről rendezőjével Enyedi Ildikó részéről tipikus esete volt a „ha kedd, akkor Londonnak”, hiszen a közelmúltban megfordult Velence, Torontó filmfesztiváljain és már várják San Sebastianban, Kölnben, Hamburgban és másutt. Enyedi a Berlinale Arany Medve díját elnyert és Magyarország részéről az Oscar-díjra felterjesztett Testről és lélekről-jét hétfő este mutatták be a British Film Institute (BFI) székházában, péntektől pedig országos forgalmazásba kerül.
A majdnem teljesen megtelt BFI-ban a késői óra ellenére sok néző maradt ott a rendezőnővel folytatott közönségtalálkozóra, ahol, ahogy ő nevezte, kevésbé „konstruktív”, inkább személyes, a láthatólag nagy tetszéssel fogadott film apró részleteire vonatkozó kérdések hangzottak el. Az érdeklődés nem véletlen, hiszen már a hivatalos premier előtt a vezető brit napilapok közül a The Guardian programajánlójában az őszi szezon „must be seen”, kihagyhatatlan filmjei közé sorolta be, míg a The Independent „lebilincselő” négycsillagos élményként harangozta be.
Enyedi Ildikó minden jól érezhető szerénysége mellett is büszkén nyugtázta, hogy a filmet Norvégiában vagy Kínában ugyanolyan szeretettel és értően fogadták, mint Új-Zélandon vagy Ausztráliában. Ez arra utal, hogy univerzális, a közönség számára könnyen azonosítható érzelmekről szól, vagy ahogy a rendezőnő fogalmazott, „direkt módon kommunikál a nézővel”, amiben előre nem volt teljesen biztos. A Népszava tudósítójának arra a kérdésére, vajon a nézők ugyanúgy tisztában voltak- e a két főszereplő, az amatőr Morcsányi Géza író, dramaturg, könyvkiadó, illetve a profi színész Borbély Alexandra eltérő hátterével, Enyedi elmondta, mindenki azt gondolja, két főhivatású, vezető magyar művészről van szó. Kiválasztásuk egyébként nem új megközelítés a rendezőnő részéről: nem most dolgozott először „vegyes” párossal. Ez nem csak azért nem okozott problémát, mert Morcsányi telitalálatnak bizonyult, hanem mert Enyedi mindig minden szereplőjével másképp dolgozik, még ha tapasztalt művészekről van is szó. Meg akarja ismerni, megérteni, melyek a gátlásai, érzékenységei, milyen közegben érzi jól magát. Amikor nem hivatásos színésszel dolgozik, figyelembe veszi, mit nem lenne tisztességes kérni tőle, milyen körülményeket kell teremtenie ahhoz, hogy igazán szépen tudjon megnyilvánulni.
Enyedi Ildikó érdekes részletbe avatott be a forgatás rendjével kapcsolatban. A második óra vége felé sorra kerülő szerelmi jelenetet az elsők között vette fel, hogy elkerülje, hetekig előre görcsöljenek, szorongjanak a főszereplők. A dialógusokhoz valóban kell, hogy összemelegedjenek, de a szeretkezés ugyanolyan feszült tanácstalanságot vált ki a harmincadik forgatási napon, mint a másodikon. Enyedi úgy kezelte a dolgot, hogy „túl vannak rajta, sikerült, olyan érzés, mint az első megvívott csata után, és ettől kezdve felszabadultabban tudnak dolgozni”.
„Érdemes Gézának lenni” – tréfált Enyedi, amikor megkérdeztem, teljes véletlen- e, hogy az utóbbi évek két kiugró sikereket hozó magyar filmjének, a Saul fiának és a Testben és lélekben-nek is műkedvelő a főszereplője, bár Röhrig Géza rendező szakon végzett a Színművészeti Egyetemen. A sokat tapasztalt alkotó úgy látja, még ha az Oscar-díjig, vagy jelölésig nem is jut el mindenki, a jelenlegi magyar filmtermés kiemelkedő, „jó átérezni, hogy erős közegben húzzák és nem nyomják el egymást a rendezők”.
Ha a londoni közönségtalálkozón ez nem is vetődött fel, megkérdeztem Enyeditől, az erős nyugati állatvédő mozgalmak nem emeltek- e kifogást a vágóhídi jelenetekkel szemben. A rendezőnő felidézte, hogy az állatok leginkább a Berlinálén aggasztották a kritikusokat, de nem a premier plánban kivéreztetett tehén ellen emeltek kifogást, hanem aziránt érdeklődtek, a két főszereplő megegyező álmában szereplő szarvasok elég időt kaptak- e a forgatási jelenetek között a pihenésre. Enyedi egyébként a londoni bemutatóhoz kapcsolódó ismertetőben is a legmelegebb elismeréssel szól a vágóhíd igazgatójáról, aki annak ellenére beengedte a forgató csoportot, hogy minden irányból számíthatott támadásokra. A teamet lenyűgözte az a szerető gondoskodás, ahogy a vágóhídi munkások a jószágokat kezelték, mintha egy „kimondatlan szövetség” lett volna köztük, „hálát adtak az állatoknak, hogy életben tartják őket”. A vágóhíd tulajdonosa azt viszont megtiltotta a stábnak, hogy „szórakozzanak” az állatokkal, például nem lehetett megismételni azt a jelenetet, ahogy kiszállnak a teherautókból és letrappolnak a rámpán”.
A Testről és lélekről pozitív forgatási tapasztalatai alapján joggal lehet bízni abban, hogy nem telik el újabb 18 év, amíg Enyedi újabb játékfilmmel jelentkezik. Máris teljes erővel dolgozik Füst Milán Feleségem története című regényének adaptálásán, saját rendezői ambícióin kívül azzal a feltett szándékkal, hogy Füstöt ugyanúgy behozza a nemzetközi köztudatba, mint ahogy Márai Sándor könyveibe bukkan a repülőterek könyvesboltjaiban.
