Egy pillanatra zavarba jöttem. Tamás Gáspár Miklós a Hír Tv-nek nyilatkozva ugyanis nemrég kifejtette, hogy szerinte legközelebb 2026-ban nyílik esély Orbán Viktor rendszerének megszüntetésére, mivelhogy nem romlott, sőt részben javult azoknak a társadalmi rétegeknek a gazdasági helyzete, amelyek leginkább hajlamosak a szavazásra. Ugyanakkor viszont a Népszava által meginterjúvolt Katona Tamás egyetemi tanár elmondta, hogy hazánkban a legutóbbi gazdasági világválságot követően a bankrendszer stabilizációja ellenére sem sikerült a középosztály lecsúszását megállítani. Tekintve pedig, hogy a ribilliókat rendszerint korántsem a legszegényebbek, sokkal inkább a deklasszálódás rémével szembenéző középosztálybeliek szokták kirobbantani, nem tudtam mire vélni a két fentebb említett nyilatkozat közötti látszólagos ellentmondást.
Holott szó sincs antagonisztikus ellentétről. TGM az interjúban utalt arra a hihetetlen méreteket öltő exodusra, mely már a második Orbán-kormány regnálása alatt kezdetét vette: a négyszázezer, többnyire jól képzett hazánkfiára, akik kilátástalannak ítélve önnön helyzetüket a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, inkább az emigrációt választották, tehetségüket, szorgalmukat pedig most más országokban kamatoztatják. Nagyon is érvényesek rájuk nézve Márai Sándor sorai: „Tűrd, hogy ember nem vagy ott, csak osztályidegen! / Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten.” A budapesti kabinet kommunikációs gépezete szerint e „kitántorgókat” kizárólag a kalandvágy motiválja, a hazai kormánypártok által dominált törvényhozás a levélben történő szavazás megtiltásával mégis gondoskodott arról, hogy választójoguk nagymértékben csorbuljon. Nem véletlenül. Ha voksukkal ők is protestálhatnának az orbáni ámokfutás ellen, jövőre talán gyökeresen átalakulnának hazánkban a parlamenti erőviszonyok.
A modern értelemben vett „middle class” jelentős része tehát a lecsúszástól félve elmenekült Magyarországról. Akkor mégis kik lehetnek az Orbán-rendszer politikailag könnyen aktivizálható haszonélvezői, akik tűzön-vízen át az urnákhoz járulnak vezérük hatalmát biztosítandó? Nem a nagy tétekben játszó Andy Vajna- és Mészáros Lőrinc-féle oligarchákra gondolok, ők kevesen vannak. Hanem az új „úri középosztályra”, amelynek tagjai kizárólag a jelenlegi hatalom iránt tanúsított feltétlen lojalitásuknak köszönhetik egzisztenciájukat. Sorolhatnám a példákat a családi adókedvezménnyel megkínált tehetősektől kezdve az újdonsült trafiktulajdonosokon át az uniós támogatás reményében állami földet bérlő „műkörmösökig”. Ennek a rétegnek létérdeke a rezsim fennmaradása, és hajlandó is tenni érte.
Igaza lehet Tamás Gáspár Miklósnak: ha hazatérne a külföldre távozott négyszázezer magyar, akkor összeomlana a hazai gazdaság és „kitörne a forradalom”. Az érintetteknek azonban nem sok kedvük van a visszatelepedésre. Nemrégiben egy honfitársunk Nagy-Britanniában felakasztotta magát, félve a Brexit miatti kényszerű hazatéréstől. Ennyit az állítólagos kalandvágyról.
