halál;buszsofőr;tömegszerencsétlenség;Ludastó;

- Halálos tömegszerencsétlenséget okozó buszsofőr - Felfüggesztettet kapott

Két év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság kedden, nem jogerősen azt a buszsofőrt, aki halálos közúti balesetet okozott tavaly szeptemberben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ludastónál.

Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elsőfokú bíróság a vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozásának vétségében találta bűnösnek, és a főbüntetés mellett három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A tényállás szerint az egyik megyei iskola alkalmazásában évek óta buszvezetőként dolgozó férfi tavaly szeptember 5-én délután negyvenkilenc iskolás gyereket szállított Ludastó irányából Geszteréd felé haladva, óránkénti 50-55 kilométeres sebességgel. Az iskolabusz az egyik, a növényzettől nem belátható kanyarban frontálisan ütközött egy szemből érkező, 61-68 kilométeres óránkénti sebességgel haladó személyautóval.

A balesetben az autót vezető férfi és utasa a helyszínen meghalt. A buszon utazó gyerekek közül ketten hónapok alatt gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek, rajtuk kívül még húsz diák, a két tanár, a vádlott, valamint a személyautó másik utasa sérült meg.

A bíróság a sofőrt két év, három évre felfüggesztett fogházra ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért.

Jogerősen hét év börtönnel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy törökszentmiklósi férfit, aki életveszélyesen megsebesítette élettársát és több más rokonára is rátámadt. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés és kísérlete bűntettében mondta ki bűnösnek az ötvenéves vádlottat. adja hírül az MTI.