Meghökkentette a minőségi európai sajtó java részét, ahogyan az Orbán-kormány koncentrált támadást intézett a honi újságágírás több jeles egyénisége ellen. Az egyik obskúrus, félhivatalos hírügynökségén keresztül (888.hu) azt kürtölte szét, hogy ezek a tollforgatók hihetetlen rágalmakat gyűjtögetnek össze, befeketítik az állami intézményeket, azt terjesztve róluk, hogy kurtítják, megrövidítik a demokratikus szabadságjogokat, az Európai Unió többi tagállamához képest.
Ebben a rendhagyó műveletben különösen szokatlan, hogy az újságírók felforgató tevékenységének kedvezményezettje a hírt közreadó portál szerint nem valamilyen más kormányzati gépezet, hanem egy egyszerű közember, igaz, egy dollármilliárdokban dúskáló egykori magyar állampolgár. Aki sok más hajdani honfitársához hasonlóan - így a kormánypropaganda - irgalmatlanul gyűlöli a jelenlegi budapesti rezsimet, amiért más rendet követ, mint amilyen a szabadsághívő világban a csaknem egyöntetű, üdvös gyakorlat.
Ez a már-már tökélyre fejlesztett rágalmazás mint műfaj a Duna partjain túl úgyszólván ismeretlen, a hiteles demokratikus világban nemigen ismerik - csakis ott, ahol az alantas emberi indulat tudatosan szítja a gyűlöletet, lankadatlan elszántsággal mesterséges ellentéteket gerjeszt. Olyan országokban találkozni hasonló módszerekkel, ahol a rendőrség, a hadsereg és a haszonszőrű fegyveres alakulatok jelölik ki a szabadság korlátait, s ahol a választott törvényhozás épületében is külön kasztjuk van a még „szabadabbaknak”.
Érthető, hogy a hazánk viszonyai iránt még valamelyest érdeklődő külvilágban általános megrökönyödést keltett ez a szokatlan szabadságértelmezés. Ez a támadási mód, amely önkényes keretek között teszi eldönthetővé, hogy kinek a véleménye tűrhetetlen és kié üdvös, illetve hogy hasznára, netán kárára válik-e a köz ügyének, másutt elképzelhetetlen. A legfrissebb magyar kormányzati kampány, az önhatalmúlag kijelölt „sorosisták” főbekólintása a nemzetközi színtéren ismét csak nem hozott elismerést. Sokkal inkább a demokrácia kigúnyolását látták benne. Ehhez szoktatjuk a világot? Ezek a hírek egyáltalán nem szolgálnak az üdvünkre, keserű elmarasztásokkal, gyakori figyelmeztetésekkel fizetjük majd meg az árát.
Néha persze csak kinevetik a lehetetlen és másutt lenézett úgymond demokrácia-gyakorlatot, de mind gyakrabban büntetnek érte. Holott a nemzetközi közösség, amelyhez tartozunk, ezt a dicsőségesen indult közép-európai kísérletet szívesebben tartaná számon a példás kibontakozások között. Ki tudja, meddig kell még várakozni erre a fordulatra.
