Az öregedő ember nem pazarolja az energiáit felháborodásra. Csodálkozik. Tűnődik, vajon benne vagy másokban van a hiba, amikor ízlése ellen valót tapasztal. Így voltam és vagyok, amikor Kerényi Imre nagy dérrel-dúrral bejelentette: Bayer Zsolt írásaiból is válogat az általa szerkesztett pénznyelő nemzeti könyvtárba. Évtizedek – akár egyetlen évtized - múlva a lelkes tanár leemeli a polcon porosodó kötetet, és valamelyik érdeklődő tanítványának – ha lesz még ilyen – feladatául adja, a következő héten számoljon be az „író” munkásságáról. A lelkes ifjú lapozgatni kezd a sárguló újságokban, vagy vadászni a gépén, s nem kis meglepetéssel szembesül B. Zs. cikkeivel. Sehogy sem érti, hogy került e cikkek írója Babits Mihályék társaságába. Nézi-nézi némelyiket, arra gondol, talán a nyelvújítóról kellene írnia. Vagy egy dolgozatot ezzel a címmel: Hogyan hülyézzük le a pápát? De sehogy sem tudja elkezdeni. Bámulja a szövegeket, s arra gondol: fura világ lehetett akkoriban.
