baktérium;légkondi;tüdőgyulladás;Legionella;

- Legionella bujkálhat a légkondiban

Első alkalommal kerültek napvilágra olyan adatok Magyarországon, amelyekből következtetni lehet a Legionella baktérium okozta veszélyekre - közölte a laboratorium.hu. A tudományos portál szerint hazánkban is több halálos áldozatot szedett már. A Legionella egy mesterséges és természetes környezetben egyaránt előforduló baktérium, a langyos, meleg vízben hamar elszaporodik. Ha a szervezetbe kerül, komoly következményei lehetnek, súlyosabb esetben tüdőgyulladás, ami tudatzavarral, hasmenéssel társul.

Minden épített vízrendszer, elsősorban a hűtőtornyokkal rendelkező ipari létesítmények (illetve irodaházak, kórházak) hideg- és melegvíz-rendszereiben, légkondicionáló berendezéseknél, központi hűtőknél jelenthet kockázatot.

A WESSLING Hungary Kft. független vizsgálólaboratórium 2016-ban csaknem kétezer Legionella-mérést végzett el; a hűtőtornyokból származó 741 minta esetében 81-nél mutatták ki a baktériumot, ezek közül 44 haladta meg a figyelmeztetési szintet. Az ivóvíz esetében 1048 vizsgált mintából 126 haladta meg.

A Legionella rendszeres vizsgálata 2016 februárjától kötelező, azonban sok esetben nem veszik elég komolyan ennek a területnek az ellenőrzését.

Nemrég léptek be az MSZP-be, szeretnék leváltani a Fideszt. Húsz év körüli baloldali fiatalokkal beszélgettünk.