gyilkosság;pszichiáter;holttest;XI. kerület;

Forrás: police.hu

- Elásott holttest - Brutálisan ölték meg a magyar pszichiáter fiát

A 24 éves fiú még má­jus­ban tűnt el, csa­ládja két­ség­be­esve ke­reste. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A holtestet elásva találták meg, azonosítása után kiderült, hogy a fiút hetven késszúrással ölték meg.

B. Benjámin május 17-én tűnt el, akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a XI. kerületből távozott ismeretlen helyre. Délután négykor még találkozott az egyik ismerősével, de este 6-kor már hiába várták a barátai. A telefonját akkor kikapcsolták, nem tudták elérni többet.

A fiút nagy erőkkel kereste a család és a barátok, ismert pszichológus édesapja nyilvános Facebook-posztban kért segítséget az emberektől. 

A nyomozók 2017. szeptember 7-én a reggeli órákban saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint hetven késszúrással ölte meg az eltűnt férfit, majd elásta a holtestet.

V. Zsoltot a nyomozók előállították a BRFK épületébe, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására - olvasható a rendőrség honlapján.

A Hatvani Rendőrkapitányság nyomozói házkutatást tartottak egy ecsédi lakos otthonában, ahol több - tasakba és alufóliába csomagolt – feltehetőleg új pszichoaktív anyagot tartalmazó fehér port foglaltak le - olvasható a rendőrség honlapján. A 39 éves nőt őrizetbe vették.