prostitúció;

Forrás: police.hu

- Kiskorú "intézetis" lányokat kényszerítettek prostitúcióra - Videó!

A Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást indított H. Zs. és Ó. T. novajidrányi lakosok ellen, akik megalapozottan gyanúsíthatók kerítés, illetve gyermekprostitúció kihasználása bűntett, továbbá kóros szenvedélykeltés vétség elkövetésével.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016 tavaszától kezdődően, gyermekvédelmi intézetben élő kiskorú lányokat anyagi haszonszerzés céljából Szlovákiába szállítottak, ahol fenyegetéssel és bántalmazással prostitúciós tevékenység folytatására kényszerítették őket.  A 36 éves férfi és 28 éves nő közvetlenül megteremtette annak lehetőségét, hogy a fiatalkorúak külföldi személyekkel anyagi ellenszolgáltatásért létesítsenek nemi kapcsolatot. Az ezért kapott összegeket a lányoktól elvették, majd abból fedezték saját magyarországi életvitelüket. 

A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak magyarországi lakhelyükön, majd külföldön a prostitúciós tevékenységre történő kényszerítés során több alkalommal kábító hatású anyagot adtak át a kiskorúak részére, illetve kényszerítették őket ilyen szerekkel töltött cigaretták elszívására, amelynek hatására a lányok erősen bódult állapotba kerültek.

H. Zs.-t és Ó. T.-t a KR NNI munkatársai a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével 2017. szeptember 6-án Miskolc belvárosában fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az általuk használt gépjármű átkutatása során több, bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja, amelynek során előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Több mint fél kilogrammnyi arany ékszert próbált Magyarországra csempészni egy török férfi Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.