Az Európai Bíróság tegnap elutasította a menedékkérők tagállamok közötti elosztásának uniós mechanizmusa ellen 2015 decemberében benyújtott magyar és szlovák keresetet. A döntés után Magyarországnak 1294 menekültet kell befogadnia, hogy menedékkérelmüket itt bírálják el. Dimitrisz Avramopulosz görög biztos szerint itt az idő, hogy maradéktalanul megvalósuljon a szolidaritás. De azt másképp fogják fel Brüsszelben, mint Budapesten. Szijjártó Péter külügyminiszter minden jogorvoslati lehetőséget igénybe akar venni, mert "a politika megerőszakolta az európai jogot".
Hogy a bírósági kereset és előzményei, vagy a mostani „politikai döntés” erőszakolta-e meg az európai jogot, annak eldöntéséhez vissza kell menni 2015 őszére. Amikor „a válság csúcspontján” Orbán Viktor kormányfő utasította minisztereit: „a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányban érvényes úti okmányok nélkül. Ez alól egy kivétel van: ha a német vagy az osztrák kancellár ellentétes álláspontra helyezkedik”.
Megtörtént. Angela Merkel kancellár ugyanazt a döntést hozná meg ma is, mint 2015. szeptember 4-én, mert Magyarországon humanitárius válság volt. Állítjuk: nem volt az, bár a Keletinél összegyűlt tömeg annak élte meg, s annak is láttatta a Baross téren őket filmező nemzetközi média.
A magyar kormányfő 2015 januárjában, Párizsban, a terror elleni hatalmas tüntetés után beszélt először a menekültveszélyről. Nem tudni, mikor ismerte fel, hogy olyan félelemgerjesztő témát talált, amivel akár újra választást nyerhet. Akkor azt mondta: „Készek vagyunk együttműködni minden olyan európai politikai erővel, amelynek van megoldási javaslata és küzdeni akar az új fenyegetések ellen." Aztán a következő nyolc hónap alatt szinte semmi érzékelhetőt nem tett. Pedig augusztus végére igencsak gyűltek a menekültek a határon, sőt a Keleti és a Nyugati pályaudvarnál kialakított tranzitzónákban is. Miközben a Fidesz rendpárti bevándorláspolitikáról beszélt (és elfogadtatta az egész országra érvényes válsághelyzetet), az ellenzék szóvá tette: a kormány csak a nyár végén kezdett kapkodni, amikor már több tízezer ember jutott be az országba.
Máig homályos a „kapkodás” háttere. Milyen hivatalos ellenőrzés után, vagy híján kerülhetett szeptember 3-ra a Keleti pályaudvarhoz több ezer menekült? Miért zárták, majd nyitották meg előttük a peronokat, miért szállították le őket Bicskénél a Bécsbe tartó szerelvényről? Hogyan kényszerítettek ezzel sok ezer nyomorultat, hogy gyalog induljon el az osztrák határ felé?
Bizonyítékunk nincs, csak erős sejtésünk: a magyar kormány csúnyán átverte Németországot, a „humanitárius válsággal” kikényszerítve a menekültek befogadását, hogy aztán azt német belügynek minősítse. A szolidaritás pedig abból állt, hogy a déli határon felépített kerítéssel a horvát-osztrák határ felé tereljék őket, míg a magyar-szerb határon lévők most is sínylődnek.
A tegnapi kvótadöntés az álnok magyar politika következménye. A szégyen nemcsak Orbáné, hanem a nemzeté.
