Elöl az elsősök, a kopott, hatvanas évekből itt maradt hátsó padokban a negyedikesek, a tanító pedig hol a kisebbekkel, hol a nagyobbakkal foglalkozik – sokakban talán még ma is efféle kép él a vidéki kis iskolákról. Pedig a Móra és Móricz világát idéző tanyasi-kisfalusi iskolák jobbára már megszűntek. Somogyban például utolsóként a pálmajori alsó tagozatot számolták fel 2015-ben: noha eredendően 2013-ban bezárásra ítélt oktatási intézmény engedélyt kapott a további oktatásra Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől, a szülők inkább a közeli kisvárosba íratták be gyermekeiket, így megfelelő létszám híján lakat került a szinte kizárólag romák laktak falu egytantermes iskolájára.
Az aprófalvas Dél-Dunántúlon, valamint Zalában, Hevesben, Nógrádban vagy éppen Borsod-Abaúj-Zemplénben persze így is maradt rengeteg olyan intézmény, amely évfolyamonként egy osztállyal, s iskolánként alig pár száz gyerekkel működik. Vidéki kisiskolák tanárai, igazgatói meséltek lapunknak arról, hogy milyen küzdelmek árán tudnak talpon maradni – nehézségeikről már az is sokat elárul, hogy kivétel nélkül névtelenséget kérve számoltak be tapasztalataikról.
– Egyre kevesebben vagyunk – mondta egy Kaposvártól délre található településen tanító pedagógus. – És nemcsak amiatt, hogy a kistelepülések elöregszenek: a szülők közül is egyre többen a legközelebbi városi iskolát választják gyereküknek, abban a hitben, hogy ott jobbak a körülmények, erősebb az oktatás. És persze az is szempont sokaknak, hogy kevesebb a cigánygyerek az osztályokban.
Egy másik somogyi kistelepülésen dolgozó tanár állította: az infrastrukturális-tárgyi feltételek nem rosszabbak náluk, mint például bármelyik kaposvári iskolában. Sőt, a kisebb létszám miatt kevesebb gyerek jut egy számítógépre, arányaiban több osztályba szereltek fel okostáblát, van szélessávú internetük. A legtöbb helyen tornaterem vagy csarnok is van, más kérdés, hogy az évtizeddel ezelőtti gigantomán ötletek miatt a félezres-másfélezres falvakba épített sportmonstrumok fenntartása horribilis összeg, télen például képtelenség kifűteni azokat…
– Nálunk ugyan a szakos tanárok létszáma is megfelelő, viszont akadnak olyan települések, melyek vagy messzebb fekszenek a városoktól, vagy rosszabb a hírük, s oda már nehéz találni új munkaerőt. – tette hozzá a pedagógus, s azzal folytatta: – A leggyakrabban a természettudományos tárgyakat, illetve az idegen nyelveket oktatók hiányoznak. De tudok olyan iskoláról Dél-Somogyban, ahol évek óta szakember-hiánnyal küzdenek.
Az említett településen dolgozó egyik tanár szerint ez nem véletlen: a faluban sok a roma, rengeteg a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú, rossz körülmények között szocializálódó gyerek, így a pedagógusok dolga is rettentő nehéz.
Akadnak azonban a kisközösségeken túlmutató problémák is: a somogyi falusi iskolákban sok a hátrányos helyzetű gyerek – van olyan település, ahol a diákok közül alig néhányan fizetnek teljes árú étkezést –, akiknek otthoni körülményeik nem teszik lehetővé a tanulást.
– A körülményeiket jól érzékelteti, hogy hétfőn harmadával-felével több étel fogy a menzán, mint a többi napon, vagyis a gyerekek a hétvégeken nem esznek otthon eleget. Egy olyan családban, ahol nem jut elég ennivaló, senkit sem érdekel, tud-e számolni vagy olvasni a gyerek. – mondta az egyik leszakadó település iskolájának vezetője. A szegényebb vidékeken az iskola afféle jóléti intézmény a nehéz sorsú családoknak: a körzetbe tartozókat iskolabusz szállítja, vagy a normál bérletet fizeti az állam, ingyen tankönyv mellé ingyenes étkezés is jár, a tornaóra után meleg vízben fürödhet a gyerek, aki a délután közepéig felügyelet mellett fűtött helyen tartózkodhat.
– Emellett a kislétszámú osztályokban több idő is jut rájuk – állította egy érintett tanár –, vagyis jobban belefér a felzárkóztatás, mint egy nagy iskolában. Igaz, ha több ilyen gyerek van egy osztályban, az néha a tananyag rovására megy, hiszen így csak lassabban haladhat a pedagógus.
A falusi kisiskolákban a sajátos nevelési igényű gyerekek helyzete is megoldott: korábban saját szakpedagógusokat alkalmaztak az intézmények, jelenleg pedig a környékbeli szakszolgálatok küldik a szakembereket.
– Mivel nagy a különbség a gyerekek családi háttere között, jobban oda kell figyelni rájuk – tette hozzá a tanár. – Sokkal nagyobb szerepet kap a tehetséggondozás: az iskolákban általában alapfokú művészeti oktatás is zajlik, emellett sportolási lehetőséget is biztosítanak, viszont akiről kiderül, hogy magasabb szinten is érdemes lenne próbálkoznia, az intézmény és a tanár segítsége nélkül jellemzően elkallódik. Hiszen ahol a szülőknek csak négy-hat osztálya van, ott senkit sem érdekel, hogy a gyerek kifejezetten tehetséges táncos vagy trombitás.
A tanár fontosnak tartotta megemlíteni azt is: oda kell figyelniük az iskolai kirándulásoknál is, minden évben többször pályáznak, hogy azok is részt tudjanak venni a programokon, akiknek erre nem futná.
– Rémesen hangzik, de sok gyerek az iskola nélkül nem jutna el a szomszéd faluig, nem enne normális meleg ételt, nem olvasna el egy könyvet, nem játszhatna valódi játékokkal, talán még egy labdája sem lenne, s azt sem tudná, mi az a számítógép, pláne az internet. Egy hátrányos helyzetű településen az iskola maga a remény.
