halál;Borsodnádasd;17 éves lány;

Borsodnádasd - A Bors értesülése szerint a lány holttestét a templom melletti vízelvezető aknában találták meg - Fotó: Google St

- Halál Borsodban - Rendőrkézen a 17 éves Csenge gyilkosa (videó)

Mint hétfőn megírtuk, a legszörnyűbb dolog történt meg a borsodnádasdi szülőkkel, ami csak egy anyával, apával megtörténhet; 17 éves kislányuk, aki nem tért haza a megbeszélt időben az esti kiruccanásról, már csak holtan került a szemük elé.  

A Zoom.hu-nak a lány egyik barátnője azt mondta, hogy Csenge szombaton délután ment el otthonról, de édesanyja csak este 10-ig engedte el. Egy helyi nő azt is mondta, hogy szombaton este 8 óra körül Ózdról mentek haza, akkor még látták a lányt az egyik barátnőjével. Szalonnát sütögettek az Alsó-tónál. A portál úgy tudja, hogy a lányt a település egyik katolikus temploma melletti aknában találták meg a rendőrök és a polgárőrök.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő esti tájékoztatása szerint az ügyben végzett adatgyűjtések eredményeként hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki egy 20 éves borsodnádasdi férfit. A férfi ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a főkapitányság - informál ma a dolgok állásáról az MTI.

Update: 

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

Az adatok szerint a gyanúsított 2017. szeptember 2-án Borsodnádasd egyik erdős területén találkozott a sértettel, akivel beszélgettek. A fiatal lány később öntudatlan állapotba került, majd a gyanúsított egy vízzel telt aknába eresztette. Az elsődleges szaktanácsadói vélemények alapján a lány halálát fulladás okozta.

Az eset egyéb részleteit a további nyomozati cselekmények és szakértői vizsgálatok eredményei tisztázzák majd. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett 20 éves borsodnádasdi férfit bűnügyi őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

A Bors korábban azt írta, hogy egy vízelvezető aknában találták meg a 17 éves K. Csenge lemeztelenített holttestét. A lány még élhetett, amikor belezuhant, és ott a felgyülemlett esővíztől fulladt meg. A lapnak egy helyi lakos azt mondta, hírlik, hogy fojtogatásnyomok voltak a fiatal lány torkán. A ruháit rendőrök, tűzoltók és a helyiek is keresik.

A család szemben lakó szomszédja elmondta, hogy az édesanyát naponta több alkalommal is benyugtatózzák, folyamatosan sír, a rokonok támogatják. A család nem ismerte sem a baráti társaságot, sem a gyanúsított fiatalembert, de a 17 éves áldozatot mindenki szerette a faluban.

Hirtelen tört be a hideg hajnal-éjszaka az augusztusi kánikula után, talán ez is állhat a tragédia hátterében, vagy egy rosszul eloltott cigarettacsikk... - ezekről a szűkszavú, a katasztrófavédelemtől érkező információ ezúttal sem szól.  Ami tény: az áldozat egy használaton kívüli, vagyis lakatlan házban égett halálra.