Amikor a legendás osztrák pénzintézet, a Creditanstalt úgyszintén legendás egykori vezérét, Heinrich Treichlt 90. születésnapján 1993-ban a német manager-magazin megkérdezte, hogy bankárrá lett két fia közül melyiknek az életútját választaná, ha tehetné, habozás nélkül az 1948-ban született Michael pályáját választotta. Pedig a nagyobbik fiú csak háromszoros iskolaváltással 9 év alatt tudott leérettségizni, s komoly ember is csak akkor lett belőle, amikor a Harvardon befektetési bankári ismereteket szerzett. Pedig a 4 évvel fiatalabb „öcskös” Andreas, hatalmas tekintélyű pénzintézeteket vezetett, s ma már 20 éve a legnagyobb osztrák bank, az Erste élén áll.
Michou
Michael végérvényesen 2001-ben hagyta maga mögött Ausztriát, voltak zavaros és nagyon sikeres befektetései, végül társtulajdonosa lett a londoni Audley Capital Advisers nevű befektetési alapnak (hedge fund). Ehhez illő háttér gyanánt megvásárolta a dél-angliai Dorsetben található, 500 esztendős kastélyt, a Parnham House-t. Négymillió fontot adott érte, további 10 milliót pedig arra költött, hogy régi pompájába állítsa vissza a soktornyos, általa festményekkel, csodálatos bútorokkal berendezett, különleges szépségű ősparkkal körbefont házat. „Michou” csak 51 évesen nősült meg, a nála 20 esztendővel fiatalabb egykori angol-amerikai Vogue-modellt, Emmát, a „jegyzett” lovaspólóst vette el, akitől két gyermeke született, s együtt nevelték a hölgy előző házasságából származó másik két gyermekét is. A karcsú, beszédes szeműnek mondott férfi számos sportnak hódol, például kiválóan teniszezik, igazi szenvedélye azonban a vadászat, folytatva a Treichl család hagyományait. A kastély tele van különleges vadásztrófeákkal, fantasztikus állatbőrökkel. Flottája van autócsodákból, s helikopterrel is dicsekedhetett. „A kastély helyreállításánál a pénz nem játszott szerepet – mesélte egy egykori renováló -, ha a tulajdonosoknak új ötletük támadt, simán lebontattak már felépített falakat.”
Pontosabban csak volt kacsalábon forgó kastély. Húsvét szombatra virradóra ugyanis, hajnali három és négy óra között lángra lobbant a hatalmas épület. Vagy száz tűzoltót mozgósítottak röviddel a tűz keletkezése után, mégis négy-öt napig tartott az oltás, a kastély belseje teljesen leégett, a külső falak azonban szinte érintetlenül megmaradtak. Szerencsére nem volt otthon senki, Michael a Claridge hotelben tartózkodott, a felesége és a gyerekek pedig Franciaországban ünnepeltek. A ház személyzetét is szélnek eresztették a húsvét alatt. A tűzszerészek furcsállták, hogy bár a Parnham bonyolult tűzjelző és tűzoltó rendszerrel volt felszerelve, ezek csendben maradtak, valószínűleg kikapcsolva. Megmagyarázhatatlan, hogy a lovak nem az istállóban tartózkodtak, hanem egy külső mezőre vitték őket még a tragédia előtt, továbbá az is, hogy a kastély ezüstkészlete is kint volt a szabadban, mintha óvni akarták volna a pusztulástól.
A bankárt a gyanús körülmények miatt átmenetileg letartóztatták, de aztán óvadékot sem kérve, hamarosan szabadon engedték. Például azért, mert nem tudták megmagyarázni, hogyan juthatott volna Treichl a londoni hotelből, ahol este látták, az éjszaka során Dorsetbe, majd újra vissza a Claridgeba, ahol már neki jelezték a tűzesetet. „Hogy gyújthattam volna fel életem főművét, amelyre 10 milliót áldoztam?” – idézte a dailymail a kastély tulajdonosát, aki haladéktalanul közölte, hogy újra fel fogja építeni a félezer éves épületet. A család visszatért Dorsetbe, egy közeli hotelben szállt meg, s hitet tett a kastély feltámasztása mellett. Emma asszony látványosan kiállt férje mellett.
Alig telt el két hónap, 2017. június 16-án újabb szörnyűség történt: a Genfi-tóból halászták ki Michael Treichl holttestét. A tó közepében bukkantak rá, vastag kötéllel a nyaka köré kötött súllyal. „Üzleti útra ment Bécsből Genfbe” - idézték az újságok az ausztriai családtagokat, akik szerint Michael párizsi utat tervezett a feleségével, s a ház helyreállításával kapcsolatos terveket fontolgatott. Az alapos vizsgálat végül arra a következtetésre jutott, hogy az üzletember, aki a napsütéses délelőttön motorcsónakot bérelt, önkezével vetett véget az életének. A brit dailymail szerezte értesülés szerint Treichl a tűz után állítólag bevallotta a feleségének, hogy ő gyújtotta lángra az álompalotát. Mert tisztában volt vele, hogy anyagi helyzete negrendült, már nem lesz képes a milliárdos életet finanszírozni. Lecsúszottként pedig nem akarta folytatni.
Heinrich
Hát ezt az életet irígyelte el nagyobbik fiától a 101 évig élt Heinrich Treichl. Persze, még akkor, mikor a fényes birtok teljes pompájában csillogott. „Apám is mindig ezt szerette volna, a nemzetközi ragyogást” – fogalmazott a manager-magazinnak Andreas Treichl. A nagytekintélyű atya 2014-ben hunyt el, a Salzburg közeli Leogangban temették el, atyai szülőhelyén, miként a fiát Michaelt is az idén. Csak míg a Creditanstalt-vezér, aki 25 éven át az ausztriai Vöröskereszt-elnöke is volt, temetésén 400 közéleti kitűnőség vett részt (az egyik szónok Michael Treichl volt), fiát csak a szűk család búcsúztatta.
„Közel egy évszázad”. Ez a címe Heinrich Treich 90 éves korában, azaz 2003-ban közzétett, a Zsolnay Verlag gondozásában megjelent visszaemlékezésének, amelyben személyes ismerősként bukkannak fel az osztrák közelmúlt – a monarchia, az első köztársaság, a náci idők és az 1945-től számított második köztársaság – történelmi személyiségei. A magát klasszikus, angolszász értelemben vett liberálisnak tartó Treich jó helyre született, a családi házban megfordultak olyan neves közgazdászok, mint Joseph Alois Schumpeter, Ludwig von Mises, operaénekesek, bankárok, híres zsurnaliszták. Nem csupán az arisztokrácia köreiben forgott – írja róla a Standard újságírója, Rau (Hans Rauscher) -, hanem, nyilván nem függetlenül a család zsidó ágától, társaságához tartoztak azok a kitűnőségek is, a meritokrácia tagjai, akik rangjukat vagy elismertségüket nem származásukkal, hanem valamilyen személyes érdemmel, szakmai tehetséggel szerezték meg. Treichl testvére, Wolfgang angol egyenruhában harcolt a németek ellen, s veszítette életét, maga Heinrich 1944-ben Franciaországból dezertált Amerikába. Haláláig a Bécs harmadik kerületében lévő Salmgasse városi palotájában élt
Treichl igazi fénykora a Creditanstalt, az egykoron Ausztria legnagyobb bankja élén eltöltött 11 esztendő volt 1970-től. Dúlt a proporc, a két óriáspárt, a szocialisták és a kereszténydemokraták közötti „egy neked és egy nekem” hatalommegosztás, ennek keretei között próbálta a bankár a CA-t megnyitni az átlagos osztrák állampolgárok előtt, akik immár fizetőképességgel rendelkeztek. Abban is sikert ért el, hogy nemzetközi színtérre emelte a bank tevékenységét, kiterjesztve jelenlétét Kelet-Európára. Visszaemlékezése szerint úgy keveredett a bankja Magyarországra a hetvenes években, hogy ő megpróbálta visszaperelni a Nemzeti Banktól a háború előtt évtizedeken át működött, majd a kommunisták által bezárt budapesti filiálét. Partnere, miként írta, a tehetséges és vicces Fekete János volt, aki közölte vele, hogy a fiók visszaadására nincs esély, de arra igen, hogy az osztrák bank első külföldi pénzintézetként képviseletet nyisson Budapesten.
A bankdinasztiában született és fiainak is a pénz művészetét örökítő Treichl könyvében külön fejezetet szentelt a szocialista Hannes Androschnak, Bruno Kreisky kancellár egykori kedvencének, majd elutasítottjának, aki 32 évesen lett kancellárhelyettes és pénzügyminiszter. Az utóbbi minőségében a CA-vezér főnöke volt, kacskaringós állami karrierjét pedig Treichl vezérségének végén helyetteseként folytatta. Gyors eszű, döntéseiben rugalmas, nagyműveltségű emberként mutatta be a mindmáig országos tekintélyt élvező Androscht, mindazonáltal gyenge jellemű, vagyonra éhes karrieristának, aki kizárólag a hozzá való hűségtől tette függővé, hogy kit emel fel, kit ejt ki kegyeiből. Androsch úrhatnámságáról álljon itt egy remek Treichl anekdota. A miniszter egyszer értetlenkedésének adott hangot, hogy miért tartja fontosnak a bulvársajtó Kreisky csináltatott cipőjéről írni. „Ez mindenképpen kemény téma” – válaszolt a bankár, megjegyezve, hogy ha a kancellár szánt volna még némi pénzt a cipőjére, megadta volna neki a saját cipészét, aki sokkal puhább lábbeliket tud gyártani. Androsch tollat rántott, s felírta a cipész elérhetőségét. A legendák közé tartozik, hogy a jó házból való Heinrich Treichl az igazgatósági üléseket gyakran franciául tartotta. Könyvében elárulja, nem sznobsága vezette, hanem így akarta megakadályozni, hogy a szocialista igazgatók, akik közvetlenül jelentettek Androschnak, bizonyos témákhoz hozzáférjenek.
