A kínai, a magyar és a szerb miniszterelnök abban állapodott meg 2013 novemberében, hogy kínai hitel segítségével újítják fel a magyar és a szerb főváros közötti vasútvonalat. Az integrált vasútfejlesztésnek köszönhetően Budapesten futhat keresztül mind a Balkán, mind Törökország, mind a Távol-Kelet felől Európába özönlő áruk tömege.
A vasúti projekt megvalósulása még kezdeti stádiumban van, de a belgrádi gyors már augusztus 24-én átlépte a határt. Igaz, Budapestig nem jutott el, mivel útközben Felcsúton a Pancho Arénában elgázolta a forint-milliárdokkal kitömött hazai kirakatcsapatot, a Videotont. A nándorfehérvári partizánok (a Partizan Beograd labdarúgói) könnyedén lekontrázták a fehérvári huszárokat és lazán berámoltak nekik egy négyest (4:0). Szélsőséges szurkolótáboruk - a Grobari (Sírásók) - hangos támogatásával a szerb együttes még mélyebbre hantolta a hazai klubfocit. A Videoton edzője a „méretes zakó” után - többek között - ezt mondta: "a mai meccsen tizenhárom éves amatőr focisták módjára viselkedtünk, s nem úgy, mint a profik". Mester, mi lehet ennek az oka? A Vidi csaknem 3,3 milliárdos éves költségvetéséből 2,1 milliárd forint megy bérekre, miközben a jegy- és bérletbevétel nem éri el a 100 millió forintot. Tényleg senkit nem zavar a "nagy pénz, kis foci" tűrhetetlen gyakorlatának járványszerű terjedése? Vagy ez már az új béruniós javaslat labdás változata: teljesítmény nélkül mindenki szakítson nagyot?!
A nyáridő végére - ahogy a korábbi években megszokhattuk - a négy magyar kupacsapat (most a Fradi, a Honvéd, a Vasas és a Vidi) elbúcsúzott az európai futballszínpadtól. Lassan beköszönt az őszi fociévad: a zártkapus találkozókkal (Újpest), a játékvezetők folyamatos bírálásával és a felcsúti mágus, Pintér Attila nehezen követhető értékeléseivel. A honi bajnokság alibizői már készülnek a hosszú téli pihenőre. A válogatott idei - csaknem tét nélküli - világbajnoki selejtezőin (Lettország, Portugália, Svájc, Feröer-szigetek) sem fogunk sokat izgulni, mivel a jövő évi világbajnokságra való kijutási esélyeink a nullához közelítenek. Magyarázat és reményt keltő jövőkép-vázolás biztosan lesz, változás, elfogadható eredmény és teljesítmény valószínűleg nem. A minőségi labdarúgás híveinek az jelent némi megnyugvást, hogy hamarosan indul az igazi BL-szezon és végre szégyenkezés nélkül szórakozhatunk a képernyő előtt, mondjuk egy Real Madrid-Tottenham Hotspur meccsen.
Szurkolói indulataimat az is felkorbácsolta, hogy a francia bajnokságban vegetáló hátvéd, Lang Ádám, a minap ritka ostoba módon nyilatkozott: „Kár lenne tagadni, keveset vagyok játékban. Teszem, ami tőlem telik, pluszmunkát végzek, futok, erősítek, igyekszem pótolni valahogy a tétmérkőzések hiányát, csak azt nem tudom, mi a baj. (…) A gólok többségét ráadásul pontrúgás után kaptuk, amire felkészültünk. Azt viszont nem értem, miért engem cseréltek le. Talán azért, mert nem vagyok francia.”
Ebből a néhány mondatból is érzékelhető, hogy helyismeretből és önértékelésből kizárólag elégtelen osztályzat írható be a magyar spíler indexébe. (A Dijon pillanatnyilag 18. a húszcsapatos francia bajnokságban, no, ide nem fér be Lang úr.) A burgundiai kiscsapat keretéhez több (pontosan tizenegy) tunéziai, új-kaledóniai, algériai, dél-koreai, svájci, kongói és marokkói labdarúgó tartozik, akiknek többségéről messziről látszik, hogy nem a gallok közvetlen leszármazottja. Lang kispados focista és kispályás figura. Személyes kudarcának okát abban keresi, hogy más országból érkezett. Tavaly került a Videotontól mostani klubjához. Javaslom, hogy gyorsan hagyja el a tudását, hozzáállását nem értékelő Dijont és jöjjön vissza a fehérváriakhoz. Biztosan szeretettel fogadják majd: pénz van, megszakadni nem kell, épül az új stadion, nézők hiányában családias a hangulat. De rögtön felhívom a figyelmét egy zavaró tényezőre: a Fejér megyei csapat tele van légiósokkal, az edző sem magyar, tetejébe még egy francia játékos is tagja a keretnek: Loic Nego. Szintén hátvéd. Lehet, hogy Lang sporttársnak vele kellene megküzdenie a csapatba kerülésért? Egy franciával Fehérváron? Most érkezett hír: a Dijon már meg is szabadult Langtól, átpasszolta kölcsönbe az izraeli Beitar Jerusalemhez, amelynek keretében pillanatnyilag hét idegen légiós van, köztük két francia. Csöbörből vödörbe.
Az írásom vége felé még néhány originális Lang-gondolattal ajándékozom meg a tisztelt olvasót: „Csak éppen nem arról van szó, hogy azért nem játszom, mert a többiek sokkal jobbak lennének. Nem rajtam megy el a mérkőzés, mert amikor nem voltam pályán, akkor sem nyertünk. Ez most ilyen időszak, ami sok futballistánál előfordul. Keveset játszom, ráadásul a válogatott keretébe sem kaptam meghívót”. Nem ráadásul, hanem természetesen. Mi keresni valója is lenne ott?
Az újabb focikudarc(ok) miatt nem ragadtam volna tollat. De a Vidi-Lang sztori rendkívül tanulságos és a levonható következtetés globális szinten is értelmezhető: a szerény tudású sikertelenek könnyen megsértődnek, hibáikat soha be nem ismerik, utálják a versenyt és azt a közeget, ahol az igazi tehetségek kibontakozhatnak.
