árverés;Sydney;rendszámtábla;1910;

Sydney - Fotó: Peter PARKS / AFP

- Ausztrál rendszámtábla milliókért?

Az 1910-ből származó új-dél-walesi rendszámot, melyen az NSW betűk mellett a 4-es szám olvasható, egy neve elhallgatását kérő, Sydneyben lakó üzletember vásárolta meg - közölte a Shannons aukciósház.

Az NSW 4 az előzetes becsléseknél több mint egymillió ausztrál dollárral magasabb áron kelt el, ezzel megdöntötte az eddigi országos csúcsot, melyet 689 ezer dolláros vételárral az NSW 2-es rendszám tartott 2003 óta.

Több mint tíz év után ez az első egyszámjegyű rendszám, amit nyilvánosan kínáltak eladásra - mondta Stuart Roberts szóvivő. A licitálás hétfőn egymillióról indult, majd két vetélytárs tétjei gyorsan rekordmagasságba emelték az árat. A helyi lapok szerint a licitgyőztes ugyanaz, aki az NSW 2-t is megvásárolta.

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétakilövése nemzetközi kötelezettségeinek teljes megsértését jelenti - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Phenjan ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett, és a Csendes-óceánba csapódott. Donald Trump amerikai elnök szerint az újabb észak-koreai rakétakísérlet után minden megoldás szóba jöhet.