rongálás;balfi nemzeti emlékhely;

- Megrongálták a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesét

Megrongálták a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesét a múlt héten. Rongálás miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Soproni Rendőrkapitányság a Balfi Nemzeti Irodalmi és Történelmi Emlékhely szoboregyüttesének megrongálása miatt - közölte az MTI megkeresésére hétfőn a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Augusztus 25-én, pénteken kaptak lakossági bejelentést arról, hogy a szoboregyüttes három kőtáblája összetört - írták, de ennél több információt a nyomozás érdekeire hivatkozással nem közöltek. A Miniszterelnökség hétfőn közölte: a kormány mélyen elítéli az emlékhelyen történt rongálást, és együtt érez a magyar határvidék egykori munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok hozzátartozóival, valamint az emlékhely alkotóival. 

Az emlékhelyet 2008-ban avatták fel a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az erőltetett menetet szimbolizálják.

Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. A faluban alakították ki a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Ott halt meg Szerb Antal irodalomtörténész, író, Sárközi György költő és Halász Gábor esztéta is.

Halálos baleset történt hétfő délután a 6-os számú főúton Pécs és Szentlőrinc között, ahol egy Pécs irányába haladó személygépkocsi vezetője eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol frontálisan összeütközött egy szemből közlekedő autóbusszal - írja a police.hu.