Zsarnok apát játszik Mikó István Harold Pinter Nobel-díjas író Hazatérés című darabjában, amit a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátékában láthattunk a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ettől a már erősen öregedő embertől megfagy a levegő. Ömlik belőle a rossz szó, árad a szitkozódás. Nézései felérnek egy szemmel veréssel. Arca ridegül rezzenéstelen, gesztusai lidércesen elutasítóak, vagy éppen védekezőek, mert őt is támadják. Ez egy olyan család, ahol mindenki van mindenki ellen, de nem feltétlenül szemtől szembe, bárki számíthat erőteljes hátba döfésre, a feszültség állandósult. Két, már felnőtt fiú és nagybátyjuk él együtt a házban. Egyikük ügyeskedő, aki nem egészen a törvényesség útján jár. Másikuk a napi gürizés mellett amatőr bokszoló, szeretne profivá válni, de erre semmi esélye. A nagybácsi, aki szerelmes volt a fiúk meghalt anyjába, testvére volt feleségébe, teng-leng, házimunkával babrál. És mindehhez még ott van a már bottal járó, de az egyik fiának még mindig gyomrost behúzó, családi diktátor bátyja, aki állandóan nem létező nagy múltját hánytorgatja fel, dicsfénybe próbálva vonni magát. De ez már senkit nem érdekel, ő pedig egyfolytában házsártosan, akarnokoskodva mondja és mondja a rögeszméit, úgy, hogy már mindenki szinte kirohan a házból. Aztán mégsem rohannak, inkább főnek tovább a saját levükben.
Pinter megírta az elviselhetetlen, átvitt értelemben vett klíma természetrajzát, ami persze már közel sem a családra vonatkozik. Bemutatja azt, amikor fullasztó a légkör, már a levegővétel is nehézséget okoz, kevés igaz szó hagyja el a szájakat, minden mögött mögöttest kell keresni, a szeretet is álságos, inkább a dermesztően rideg érdekek dominálnak. Meg az egyre kezelhetetlenebbé váló ösztönök és vágyak. Amelyek nem tudnak beteljesedni, de mégis kétségbeesetten törekszik mindenki arra, hogy valamelyest, ha akár igencsak torz formában is, kielégítse azt, amiről ő is tudja, hogy igazából már soha ebben a büdös életben nem sikerül kielégítenie.
Szóval szép kis idegőrlő televény ez, olyan állóvíz, olyan posvány, amiből nincs menekvés, és amihez hasonlót mostanában dermesztően sokan érezhetünk kis hazánkban. Pinter 60-as években írt darabja felerősödött akusztikával szól ma nálunk. Amikor a 80-as évek első felében, Ascher Tamás rendezésében, a Katona bemutatta a darabot, Major Tamás formálta meg a lópokróc modorú apát. Alakításába beleérződött mindaz, amit a hatalommal való paktálása közben, meg az ellene is vívott harc során tapasztalt. Megjelent az elaljasult emberi agresszió, az a hétköznapi fajta is, amit akár nap mint nap elkövetünk egymás ellen. Ott volt a deszkákon egy pitiáner alak kártékony felfuvalkodottsága, öntömjénezése, egész lényéből áradt a méreganyag. Kisszerűségébe formátum is vegyült, ettől volt annyira veszélyes. Major mestere volt a groteszknek a tragikus szituáció felmutatása mellett, vásári elemeket használva, vaskosan komédiázott is, kiröhögtette ezt a hátborzongató ripőköt.
Mikó, aki tán tehetségéhez túl sok nem méltó, vacak, finoman fogalmazva a jóízlés határán mozgó feladatot vállalt el, tán ezért is visszafogottabb nála. Valószínűleg újra és újra bizonyítani akarja, hogy nem feltétlenül adja ő olcsón magát, jelentős színész. És ismét rá kell jönnünk, hogy tényleg az, miközben már hihettük, hogy talentuma veszett fejsze nyele. Amit Max szerepében csinál, az formátumos alakítás. Megmutatja, hogy a már megingó hatalmú zsarnok, még nagyobb gazságok árán, hogyan szilárdíthatja meg újfent a hatalmát, és ehhez hogy használhatja fel azokat, akik már fellázadtak ellene, de aztán igencsak egy húron pendülnek vele a féktelenné váló aljasságban.
A házba váratlanul a feleségével megérkezik a legidősebb fiú, Teddy, aki elmenekült innen, egészen Amerikáig szaladt. Hat éve nem látták, azt se tudták, hogy három fia van már, felesége, akit szintén bejelentetlenül, el is hozott magával. Csak úgy betoppan éjjel, régi kulcsával kinyitja a kaput és kapásból tudható, hogy ettől aztán az állóvíz fölfodrozódik, hullámokat, tajtékokat ver, sebtiben vihar kerekedik. Teddy pedig látszólag a megállapodottság maga, a hízásnak indult tespedtség. Az a típus, aki családot alapít, és úgy érzi, hogy ettől fogva egy életre sínen van, minden megy a maga útján. Albert Péter olyan filozófust játszik, akit a család tagjai meglehetősen dilettáns kérdésekkel is zavarba tudnak hozni, így feltehetően egyáltalán nem spíler a szakmájában, ahogy az ágyban sem az, ezt jelzi felesége rögtön észlelhető, pokoli kiéhezettsége. Bozó Andrea éhes, kihívó nőstényt játszik egészen kiválóan, aki feltűnően rakosgatja ide-oda a lábait, szemével szinte felfalja azt, akire csak ránéz. De mit mondjak, a pasik se tartózkodóak, egyiküket se zavarja, hogy mégiscsak rokoni kapcsolatban állnak a férjével, aki ráadásul itt is van. A nőt mégis bedobják a közösbe, mindannyiuk felajzott prédájává teszik, miután sebtében megalkudnak vele, mintha vásárban libát vennének. Rábírják, hogy maradjon náluk, szolgálja mindannyiuk, még az öreg szexuális igényeit is. És mellesleg mosson, főzzön, takarítson, kicsit futtatni is akarják, a teljes kihasználtság eszméje nevében, hogy azért pénzt is hozzon. A férje húzhat el a búsba, menekül is megszégyenülten, amilyen gyorsan csak tud, hiszen itt akárkin keresztül gázolnak.
Gyuriska János ütős rendezése az egész pályás letámadásról is szól. Amikor már nincsenek erkölcsi skrupulusok, bármi megtehető bárkivel és ráadásul már a „bárki” is benne van ebben, mert megvehető kilóra. A törvényt nem tisztelő ügyeskedő Lenny, Erdélyi Gábor megszemélyesítésében közös platformra kerül a Máté Krisztián által játszott Joey-vel, aki tán azért bokszol, hogy maga előtt is leplezni tudja, mekkora balek. Csernák János tutyimutyinak mutatkozó nagybácsija is fenevaddá válik, ha adódik rá lehetőség. Pallós Nelli pedig disztingvált polgári szobabelsőt tervezett, és csaknem konszolidált ruhákat. De a felszín alatt ott izzik a parázs, ami hirtelen pusztító lángcsóvává válhat.
