baleset;Bulgária;bénulás;Burkus Vanessza;

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatják a kezelést. Forrás: Facebook, OORI

- Lesújtó hír: részlegesen lebénult a 19 éves Vanessza

Megműtötték, de az első vizsgálatok szerint részlegesen így is lebénult az a szegedi lány, aki július 19-én Bulgáriában szenvedett súlyos autóbaleset. Erről Burkus Vanessza édesapja beszélt a Zoom.hu-nak.

A 19 éves lány csaknem három hétig feküdt kómában a burgaszi kórházban, de családja hiába akarta hazaszállítani, az intézmény sokáig nem adta ki az ehhez szükséges papírokat. A lányt végül augusztus 10-én egy kisgéppel hozták haza, és jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében kezelik. A hazaszállítást követően az intézet vezetője, prof. dr. Molnár Zsolt azt mondta, hogy Burkus Vanesszánál a baleset után agyi ödéma alakult ki és két nyaki csigolyája is eltörött. Ráadásul komoly tudatzavarral került kórházba, tudata pedig nem tisztult ki.

Augusztus 20-án megoperálták, és visszaforgatták, rögzítették az elfordult csigolyákat. Burkus Sándor, a lány apja ma a Zoom.hu-nak azt mondta, hogy lánya előreláthatólag jobbra és balra nem fogja tudni mozgatni a fejét. De ez a legkevesebb, ahhoz képest, hogy továbbra sem ébredt fel a kómából.

A következő lépés, hogy legkésőbb két hét múlva az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe szállítják Burkus Vanesszát, ahol tovább folytatják a kezelését. 

Bár a hazaszállítás óta több CT-, és MRI-vizsgálaton is átesett, de azt, hogy mennyire károsodott a lány agya, továbbra is csak akkor derülhet ki, amikor felébred a kómából. 

Lazac helyett inkább fekete bodzát esznek a halak ívási időszakában a Kodiak-medvék Alaszkában - figyelték meg amerikai kutatók, akik szerint a jelenség hátterében a klímaváltozás áll.