Savanyú képpel olvastuk azokat a borúlátó kommentárokat, amelyek az olimpiai népszavazást Budapesten sikerre vivő Momentum Mozgalom megjelenését kísérték. Savanyú képet vágtunk, mert azt gondoltuk normálisnak, ha az apátiával vádolt fiatalok régen várt közhangjának örülhetünk. Nem csodálkoztunk, hogy a mozgalom párttá alakult és ennek kínjaiként fogtuk fel a személycseréket is, amelyek az elnökségben megtörténtek. Mert más embert kívánhat egy mozgalom, mást egy párt.
Ámde rohamléptekkel közeledik a választás és ennek nyomása alatt kellett értelmeznünk, hogy a Momentum nem fog össze senkivel, egyedül, külön listán, önálló jelölteket állít minden választókerületben, meg saját miniszterelnök-jelöltet. Aztán tegnap megtudtuk: a Momentum a Cselekvés Köreinek megszervezésével akarja felpörgetni önmagát és gyarapítani táborát, azzal, hogy megkeresik a helyi ügyeket, amelyeket segítenek megoldani. Nem is az a gondunk, hogy a Cselekvés Körei kísértetiesen hasonlítanak a Fidesz hajdani Polgári Köreire, amelyek a párt hatalomra kerülése után elhaltak. Még csak az sem ráncolja a homlokunkat, hogy a civil élet helyi átpolitizálása a Jobbik kisajátított módszere. Nem kevés, ha valaki figyel a veszélyes kátyúkra, ha segít rendbe tenni a játszóteret, vagy szemetet szed, kigazolja a parkot, s mindezt országos szintre szeretné emelni, amihez hosszú évek kellenek, s amiért kár volt elsietni a párttá alakulást.
Az a gond, hogy a Momentum a politikai fantázia teljes hiányát mutatja. Hogy a fiatalság politizálásba kezdett része lemondani látszik az országos politikáról. Mintha nem volna mondanivalója még a kormányváltásról sem, nemhogy a rendszerváltás szükségességéről.
Ámbár minden megtörténhet egy olyan országban, ahol Pataky Attila egy gömbvillámtól táltosodott meg, minek következtében 12 éves kora óta egyre nő az ereje.
