Ha a futball globális tőkés vállalkozás (mi más volna?), akkor nem csodálkozhatunk e szabad piac alig nyesegetett burjánzásán. Azokon a felfoghatatlan átigazolási pénzeken, amelyek a klubok között cserélődnek. (Az edzőkről nem beszélünk. Egyfelől: Bernd Storckot nem lepte meg, hogy az Andorra elleni vereség után maradhatott a magyar válogatott élén. Másfelől: Zinédine Zidane 2020 nyaráig marad a Real Madridnál, csaknem megduplázva eddigi évi fizetését, 8 millió euróért.)
Fogadjuk el, hogy Neymar nem a pénzért hagyta el a Barcelonát, hanem mert „első akar lenni”, nem Messi után kullogni. A Barcelona zsebében most ott találtunk 222 millió eurót, a katari tulajdonosok zsebében meg a brazilt, aki első lehet a Paris Saint-Germainnél. Egy olyan bajnokságban, amely nyomába se jön a spanyolnak. A múlt idény egyik szenzációja, Kylian Mbappé, az AS Monaco támadója is oda szerződik, pedig hívta a Real Madrid és a Barcelona is. A párizsiak Neymar 222 milliója után újabb 180 millió eurótól szabadulnak meg. Csomagol a 23 éves Fabinho is, érte a PSG 60 milliót adna a Monacónak. A PSG a francia nemzeti haloványságból simán kijuthat a nemzetközi fénybe. Hogy ott mi lesz, meglátjuk. A katari tulajdonosok összehoznak tucatnyi zsenit, de ez még nem csapat. Talán a Madridnak van igaza: amikor Mbappé évi nettó 12 millió eurós párizsi fizetést emlegetett, azt mondták neki: „Gratulálunk, sok sikert Párizsban!”
Megfogtak bennünket. A globális piac újabb meglepetésére várunk: ki, mikor, milyen horribilis összeget ajánl majd Mbappéért, amikor a most 18 éves zseni ráébred, nem lehet az első Párizsban. Addig is bámuljuk őket és fizetünk értük rendületlenül. Zárójel: a magyar foci soha nem lesz futball, amíg nem lesz része a megszokott üzletmenetnek, amíg az állam és nem a piac emlőin csüggeszkedik. Megéri?
