Kína;halál;tábor;netfüggés;leszoktatás;

Illusztráció/Shutterstock

- Meghalt egy fiatal egy netfüggőségről leszoktató táborban

A kínai tinédzser esetéről a BBC számolt be. A fiatal egy internetfüggőséget kezelő központba került, ám élve nem jött ki onnan többé. Édesanyja elmondása szerint fia holtteste tele volt sebekkel. 

Ezt a rendőri jelentések is megerősítették: a 18 éves fiú többszörös sérüléseket szenvedett el központban. Hogy ez miként történt, annak felderítésére még tart a nyomozás.

A tragédia egy Kelet-Anhui tartományban felállított úgynevezett "boot (bakancs) táborban", történt, egyre több ilyen, a függést katonai szigorral, és kemény, sőt gyakran kimondottan durva gyakorlatokkal orvosolni próbáló munkatábor jön létre Kínában. 

Az áldozat anyja azt mondta, hogy a függőség már láthatóan szenvedést okozott a fiúknak, ezért döntöttek úgy, hogy elküldik egy ilyen leszoktató táborba, amely "pszichológiai tanácsadás és testnevelés" kombinációjának használatával hirdette magát. Ám a remélt gyógyulás helyett Liu asszony augusztus 3-án üzenetet kapott, hogy fiát kórházba vitték, ahol meghalt. 

Szombaton egy autó Charlottesville-ben a szélsőjobboldali megmozdulás ellen tüntetők közé hajtott, egy 32 éves nő életét vesztette, legalább 19-en megsebesültek, közülük öt állapota válságos, négy másiké súlyos - írtuk meg Neonáci terror Charlottesville-ben c. cikkünkben.